2013. február 25., hétfő

A téli termés

Eltelt a három téli fagyos hónap. Itt a kolostor életében is sok minden történt ezalatt. A már megszokott évszak végi összefoglalóban, most újra  áttekinthetjük az itteni eseményeket. Ha van kedved foglalj helyett a padon, és nézzük miről is szólt ez a tél,
itt a kolostor udvarán.

---------------------------
TÉLI REKORD
---------------------------

Közel 5 éves fennállása óta, most abszolút látogatási csúcsot ért el a kolostoros blog a téli hónapokban, ugyanis Magyarország leglátogatottabb és legaktívabb facebook csoportjában tettek róla említést!

Miután megírtam az "Update Lélek Norbival" című bejegyzést, átküldtem Schobert Norbi munkatársainak, hogy továbbítsák már Norbinak és Rékának, mire hamar megjött a válasz hogy megteszik. Menet közben még volt olyan kolostoros blogolvasó is, aki írta nekem, hogy annyira megtetszett neki ez a cikk, hogy ő is továbbította Norbinak, úgyhogy szárnyra kapott a bejegyzés, és 1-2 órán belül pedig már Norbi személyesen ki is posztolta a facebook oldalán:


Így landolt a kolostoros blog, Magyarország legnagyobb és legaktívabb facebook közösségének közepébe, ráadásul a "házigazda" ajánlásával, Norbi személyes posztolásával.

Ez pedig az idei télben abszolút látogatottsági rekordot hozott a blog életében. Az elmúlt három hónapban,

22 nap volt, amikor az egyedi látogatók száma több volt mint 200 fő. Ebből 1 nap volt, amikor több mint 300 volt az egyedi látogatók száma. 1 nap 400 fölött, 1 nap 800 fölött, és még egy nap amikor 2000 fölött. Ráadásul ha nem egyedi látogatókra szűröm a statisztikát, hanem a kattintásokra, akkor az a bejegyzés 4290 kattintást kapott.

= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =
Az új blogolvasókat ezúton is köszöntöm!
És ha egy baráti jótanácsot elfogadtok:
ez a blog akkor fog igazán sokat segíteni Nektek, ha nem álltok meg az elméletnél! Azaz, nemcsak olvasgattok a meditációról, hanem ki is próbáljátok, és rendszeresen "gyakoroljátok"!

(lehet elmélkedni meg olvasgatni akár a finom teákról reggeltől estig, de akkor még mindig nem kóstoltuk meg, és hát szerintem
sokkal jobb főzni egy bögre gőzölgő finomságot, és
kortyonként ízlelgetve meginni, mint elmélkedni felette)
= = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = = =

No, és akkor most már lassan búcsúztatva a telet, nézzük hogy mi is történt itt az elmúlt hónapokban!

****************
DECEMBER

****************

Vérontás nélküli nap! Lehetséges ez? >>>
Különleges hír, és egy valóban különleges könyv!

Imádkozás és a meditáció >>>
Vajon kizárják, vagy kiegészítik egymást?

Balu a bernáthegyi mesél >>>
A kollega úr (-:

Két távoli kedves ismerős >>>
Akik megismertettek minket, magyar nyelvű meditálókat a "Góbé" kifejezéssel.

A szív dallamai >>>
Egy gyönyörű történet, ami ráadásul nem a fantázia műve!

Lao-ce Tao Te King hangoskönyv >>>
Ősi bölcsességek, amelyek a mai modern nyűgös életünkbe is képesek nyugalmat, fényt, derűt és mélyreható felismeréseket csempészni. Feltéve ha hagyjuk...

A 10 legnépszerűbb... >>>
Éves visszatekintő.

Szilveszteri Őrület >>>
Az Őrnek elgurult a gyógyszere...

************
JANUÁR
************

Új év! Régi élet? >>>
Neked milyen lesz?

A Mester hétköznapjai >>>
Sahaj Történelem Videón

Számszárá >>>
MoziHétvége

Update Lélek Norbival >>>
Ha tetszett az írás, oszd meg ismerőseiddel a facebookon Te is!

Lehet fekve meditálni? >>>
Igen vagy nem?

Francis Fukuyama Bizalom >>>
Olvasni jó dolog!

Pallasz Athéné és Shri Mataji >>>
Rövid beköszönés a görög mitológiai korba.

"Mesterek Találkozója" újra >>>
Volt szerencsém meghívást kapni idén is.

****************
FEBRUÁR
****************

A katonák meditációja >>>
Lehet hogy új értelmet nyer a békefenntartók kifejezés?

Konfuciusz az éberségről >>>
Örök érvényű bölcsességek

Musztafa 500 éves törekvése >>>
A Gellért hegy lábánál

Gandhi >>>
Egy lenyűgöző film a Nagy Lélekről.

Így telt tehát itt a tél a kolostor udvarán. Nincs is más hátra, mint hogy felébredjen és újjászülessen a természet annak rendje és módja szerint, vele pedig talán egy picit mi is!

...ja, és mielőtt még a márciusi bejegyezésekig búcsúznék,
hallottad hogy mit pletykálnak Bélapátfalván,
a különleges plakátok kapcsán?

Most hallottam én is >>>



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!

2013. február 22., péntek

Gandhi

Egy lenyűgöző film a Nagy Lélekről a mai mozihétvége témája. Mahatma Gandhi bámulatos tevékenységéről szól, ez a 8 Oscar díjjal jutalmazott mozi.

Sok helyen láthattunk már a világban forradalmakat és szabadságharcokat, ahol az elnyomottak és a kizsákmányoltak fellázadnak. Ezekben a megmozdulásokban általában mindkét oldalon előbb-utóbb előkerülnek a fegyverek. Az erőszak és a harc. Mindkét oldal nagy erőkkel igyekszik a másik tábor vérét ontani. Azonban mi történik akkor, ha valaki mégis inkább a szelídséget és az erőszakmentességet választja "fegyveréül" a szabadságharcban? Itt nyugaton a felfújódott egónkkal ezt el sem tudjuk képzelni, hogy ennek egyáltalán nemcsak hogy értelme van-e, de hogy esélye is lehetséges-e. Gandhi pedig megmutatta hogy igen van. Értelme is, és esélye is. Így megmarad az emberség, a méltóság, a szerénység, az alázat, és az igazságba, Istenbe, és szabadságba vetett rendíthetetlen hit és bizalom.

Természetesen Gandhi többször is hangoztatta, hogy csakis az igazán erős emberek tudnak erőszakmentesek lenni. Ezt olvasd el újra és gondold át a mélyebb összefüggéseket!

Vajon hányszor válunk mi magunk is, még ha csak kicsiben is, de erőszakossá a mindennapjainkban? Ráerőszakoljuk az akaratunkat másokra. A véleményünket, vagy akár az egész személyiségünket. Terhes a jelenlétünk mások számára, úgy hogy még csak észre sem vesszük. Agresszív a gondolatunk, a testbeszédünk, a kommunikációnk, és indulatosak vagyunk. Erőszakosak vagyunk a környezetünkben élő növényekkel, állatokkal, emberekkel sokszor úgy, hogy észre sem vesszük. Annyira eltávolodott már az emberiség a finomságtól, az egyszerűségtől, az alázattól, hogy nem is veszi már észre a "kisebb" erőszakosságait, amivel nap mint nap "megjutalmazza" a környezetét. Ha ilyet látsz majd magadban, vagy a körülötted élőkben, akkor jusson eszedbe Gandhi, aki azt mondta, hogy csakis az erős emberek tudnak igazán erőszakmentessé válni.

Légy Te is erőszakmentes,
és vegyél példát a Nagy Lélek, Mahatma erejéről!




Kolostoros MoziHétvége korábbi filmjei:

-> Számszárá >>>
Vajon mi vezethet el minket az Isteni Megvilágosodáshoz? Hogyan léphetünk ki a születés és a halál körforgásából, a számszárából? Hogyan lelhetünk rá, és mikben veszhetünk el útközben? Az ifjú Tási is ezt keresi a filmben.

-> A szív dallamai >>>
Egy hegedű tanárnő küzdelmeiről, reményeiről, fájdalmairól, örömeiről, és példaértékű eredményeiről szól ez a film, a legendás Meryl Streep alakításával.

-> Vándorút >>>
"Azt hiszem mindannyian csak sétálunk egy jókorát."

-> HOME  >>>
Gyönyörű film a Földről, és rólunk.

-> Huang Shi gyermekei  >>>
Mit is hoz ki egy fiatalemberből, és a rá bízott gyermekekből egy kőkemény háború? A filmből kiderül.

-> 12 dühös ember >>>
Vajon mi történik ha 12 különböző embert bezárnak egy szobába? Egészen addig nem jöhetnek ki amíg meg nem hoznak egy közös és egyhangú döntést. Szuper film az emberek személyiségéről.

-> Másfélmillió lépés Magyarországon >>>
Igazán lelkes, természetkedvelő TV-s csapat mutatja be Magyarország gyönyörű tájait. Gyalog mentek a túraútvonalakon, végig az egész országon.

-> Idegen Bárány >>>
Különleges vallási közösségben, az "amish"-ok közt él egy lány akinek kétségei vannak. A történetben jelen van az évek óta aggódásban élő anya, egy távoli titokzatos nő, és egy elhallgatott múltbeli esemény.

-> Ostrov - Sziget >>>
Egy orosz szerzetesi közösség igazán furcsa tagja, Anatolij atya drámai, de egyben humoros története.

-> Konfúciusz >>>
Hogyan kerülhet egy igazi Guru miniszteri székbe? Mi az ami motiválja Őt, és mit is képvisel? Ez mind-mind kiderül ebből a nagyszerű filmből!

-> Az élet csodaszép >>>
George életében eljön a szörnyű pillanat, amikor végképp feleslegesnek, semmirekellőnek, bukottnak és vesztesnek érzi magát. De vajon tényleg felesleges az ő létezése itt a földön? Hogyan alakult volna mások élete, ha ő egyáltalán nincs is?

-> A király beszéde >>>
Még a legnagyobbaknak is van gyenge oldaluk. A legkiválóbbak is rendelkeznek hibákkal és gyengeségekkel. A nagyság azonban abban áll, hogyan kezelik ezeket! Erről szól ez a film, igaz történet alapján.

-> Egyiptom hercege >>>
Rajzfilmkészítő mesterek csodás alkotása Mózes életéről.

-> Minden6ó >>>
Te vajon mit tennél, ha egyik pillanatról a másikra mindenhatóvá válnál? Azaz, bármit megtehetnél. Mit kezdenél vele? Bruce, a film főszereplője megkapta ezt az Isteni lehetőséget. Vajon tud élni vele?

-> Az ember aki fákat ültetett >>>
Egy olyan film, amiről ezt írta egy olvasó: "Szerintem le kéne vetíteni osztályfőnöki órán és beszélgetni róla. Az ember néha úgy érzi semmi értelme annak amit csinál. Hogy egyedül semmire nem jut. És akkor jön egy ilyen film az életébe."

-> Fordulópont - Az ambíciótól az értelemig >>>
Ha csak egy filmet ajánlhatnék Neked, akkor ez lenne az! Semmiképp se hagyd ki, hiszen ha már itt jársz a Kolostorban, akkor ez Neked kifejezetten kötelező! Komolyan mondom, le fog nyűgözni!

-> Ízek, imák, szerelmek >>>
Egy fiatal hölgy története arról, hogyan is keresi a Sorsát, Istent, és a Boldogságot a világ a különböző pontjain.

-> A jövő farmja >>>
Hogyan próbálják angliai farmerek "modernizálni" a gazdálkodásukat a célból, hogy az asztalra kerülő ételeink egészségesebbek, a környezetünk tisztább, és a természettel való együttélésünk sokkal inkább a harmóniára épüljön? Egyszerű és nagyszerű gondolatok és próbálkozások arra nézve, hogy a természet felé valóban nagyobb tisztelettel forduljunk.

-> Mennyei Prófécia >>>
Peru őseredjéből előkerült rejtélyes, az emberiség tudatosságával, fejlődésével, és a felemelkedésével kapcsolatos jelentősségteljes üzeneteket tartalmazó a tekercsekről, és a körülöttük kialakult hajtóvadászatról szól a film.

-> A jövő kezdete >>>
Hogyan tehetnénk sokkal jobbá a világot? Erre az igazán embert próbáló kérdésre keresi egy tanár a választ a diákjaival. Az egyik nebulónak nemcsak hogy fantasztikus, és egyben roppant egyszerű ötletet támad, hanem nagyon hamar útjára is indul a VilágMegváltó "vállalkozás".

-> Napfivér Holdnővér >>>
Assziszi Szent Ferenc életének emléket állító film, Önmagunk és az Isten kereséséről.

-> Tavasz, nyár, ősz, tél... >>>
Egy misztikusnak tűnő kunyhó ad otthont mesterek, megtértek, megvilágosodásra, elvonulásra, csendességre vágyók újabb és újabb generációjának. És az évszakok csak úgy jönnek, mennek...

-> A békés harcos útja >>>
Milyen tudást is adhat át egy öreg benzinkutas, egy fiatal és erős sportolónak? Talán a legfontosabbat.



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!

2013. február 18., hétfő

Musztafa 500 éves törekvése





avagy,
Hogyan tegyük teljessé és boldoggá az életünket?


Hétvégén elhagytam az Őrbódé csendes magányát, és több napos rokonlátogatásra indultam az ország különböző pontjaira. Szombat este pedig átadtam magam pár órára az egyik legkedvesebb tevékenységemnek, Magyarország gyógyvizeiben történő, ráérős elmélyülésnek. Imádom hazánk vizeit, gőzkamráit és izzasztó szaunáit. A sok-sok remek fürdő közül persze van egy-két kimagasló, igazán csodálatos hely, amelyek nagy kedvenceim lettek az évek alatt. Az egyik ilyen a Rudas fürdő.


Amikor csak tehetem meglátogatom Szokoli Musztafa, budai pasa által építtetett, már közel 500 éves fürdőt. A török hódoltság előtt is kiemelt figyelmet kapott a környék, mert IV.Béla uralkodása alatt már johannita lovagok is építettek ide fürdővel egybekötött ispotályt. Mátyás király idejében is épültek fürdők a környéken, tehát a régi emberek is igyekeztek hódolni itt a gyógyvizek csodás hatásának. Musztafa pasa által építtetett Rudas, kisebb javításokkal és átalakításokkal a mai napig áll. Ott vannak a több száz éves falak és a régi kövek, amelyeken az évszázadok alatt lecsapódott pára, selymesen simává alakította a felszínüket. Benne van a levegőben a fürdőkultúra ráérős semmittevése. A kikapcsolódás, az ellazulás, a feltöltődés. Szóval Musztafa törekvését a jobb közérzetre, azóta is őrzik a falak. No de nekünk meditálóknak, a tudatosabb életre törekvőknek ez azért már kevés kell hogy legyen!

Kiindulásnak persze nagyon jó alap hogy a testünk gyógyítását, kényeztetését, trenírozását vagy éppen táplálását egyre nagyobb tudatossággal és bölcsességgel kezeljük, de tovább kell hogy jussunk! A test mögött meghúzódó, VilágLélek, az Atma megtapasztalása, és elérése felé érdemes törekednünk. Vagyis hogy nagy törekvés sem kell hogy legyen ez ügyben, mert az evolúciónk önkéntelenül is ebbe az irányba halad, hogy az anyag tudatos felfedezése után jön a szellem, a lélek, szintén egyre tudatosabb felfedezése és átélése! Ez vár Rád is, vagy már talán benne is vagy a folyamatban, legalábbis ha már ezt a blogot olvasod.

Ennek fényében hoztam egy kis visszatekintést, a blog archivumának néhány korábbi, meditatív bejegyzésébe:

2012 ősze >>
A három őszi hónap blogbejegyzéseinek egy kis összesítése

2012 nyara >>
A kánikulával töltött három nyári hónap blogbejegyzéseinek listája

2012 tavasza >>
A madárcsicsergős, rügyfakadós három tavaszi hónap témai

2011 tele >>
Hófödte blogbejegyzések

2011 ősze >>
A sárguló falevelek időszakának témái

... és így tovább, és így tovább...
Így halad az élet itt, a kolostor udvarán.

(egyébként a legmagasabb szintű beavatott tudást, a blogbejegyzések sorai közt fellelhető, csendességben találod meg ám... )



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ! 

2013. február 11., hétfő

Konfuciusz az éberségről

Őri Sándor, Konfuciusz bölcseletei című kiváló könyvét olvasgattam a napokban. Sokszor megjelenik a könyvben egy kifejezés, az "éberség".
Eszembe jutott rögtön e téma kapcsán, Áron Éberség blogja is, úgyhogy gondoltam megosztok Áronnal is, meg Veled is kedves kolostoros blogolvasó, néhány "éber" idézetet az  Ősi Mestertől, Konfuciusztól.




A mester mondta:


Éberségben lenni -
mit a legcsodálatraméltóbbnak kell venni;
Hisz aki nem az éberséggel élést választaná,
az hogyan szerezhetne magának bármily tudást?

A mester mondta:

Csak ha a szándék az éberségre tör,
lehet mentesség a gyűlöletestől.

A mester mondotta:
A tudással rendelkező ember a vizet kedveli,
míg az, ki éber, örömét a hegyekben leli;
A tudással rendelkező sürögve tevékeny,
míg az, ki éber, a nyugalom csendjében;
A tudással rendelkező előtt ott a boldogság,
míg aki éber, arra hosszú élet vár.

Zigong így szólt:

Ha lenne valaki, aki átfogóan mindent megtenne a népért,
sőt még segítséget is tudna nyújtani a tömegeknek,
mit tartanál róla? Ébernek lehetne őt nevezni?

A mester így felelt:

Az efféle tettre hogyan is illene az éberség?
Nem más lenne ez, mint a tökéletes-bölcsesség!
De mindez még Yao és Shun számára is gyötrelmes volna!
Mert hát az, aki éber,
önmaga kíván szilárdan állni, s megszilárdít másokat is,
önmaga kíván előrehaladni, s előrelendít másokat is;
Képesnek lenni mércének a közelit venni:
ezt lehet az éberség mibenlétének nevezni!

A mester mondotta:

A rendíthetetlen és az állhatatos,
az egyszerű s a nem faragott,
a megfontolt beszéd:
Közelükben ott az éberség.

A mester mondotta:

A nemesb emberből
árad az elégedett békesség,
nagysága csodálatos fenség;
A kisemberből
csak a sopánkodás tolul,
szánalmasan és nyomorultul

Yan Hui sóhajtva szomorkásan így szólt:

Minél magasabbra tekinték,
annál jobban tornyosul fölibém;
Minél mélyebben hatolok belé,
azzal együtt válik mind keményebbé;
S mikor éppen felnézek rá magam előtt,
hirtelen ott terem, pont a hátam mögött;
A Mester lépésről lépésre, megfelelően vezeti az embereket;
A műveltséggel szélesít ki engemet,
s a tradíciókkal szab nékem mértéket;
Elvetni őket, még ha akarnám, se tudnám,
s ugyan már kimerítettem tehetségem legjavát,
mindig marad valami, ami előttem áll;
Habár követni kívánnám,
nincsen módszer reá.

Mikor Zixia-t kinevezték Jufu város helytartójává,
a helyes kormányzás felől kérdezett.
A Mester neki így felelt:


Ne kívánj semmit gyorsan érni el,
és ne a kicsiny haszonra figyelj!
Mert aki gyorsan akar valamit elérni,
az messzire nem juthat;
S mert aki a kicsiny haszonra figyel,
az nem visz végbe nagy dolgokat.

A mester mondotta:

A nemesb ember harmóniára törekszik, és nem csupán egyetértésre;
A kisember csak egyetértésre törekszik, s nem harmónia elérésére.

A mester mondotta:

Aki erőlködés-nélkül tett,
és mégis rendet teremtett,
talán csak Shun volt ilyen!
És ezt hogyan vitte végbe?
Tiszteletreméltó személye,
trónján arca egyenessége;
Többre nem volt szüksége.

A mester mondotta:

Szeretnék többé meg se szólalni inkább.

Mire Zigong így szólt:

Ha Mesterünk nem beszélne többé már,
akkor tanítványaidnak hogyan adnál bármit is tovább?

S a mester mondotta:

Beszél-e vajon valamit az Ég?
S a négy évszak mégis megy a maga rendjén,
és mégis egyre csak születik a sok élőlény;
Beszél-e vajon valamit az Ég?
 

* ** * ** * ** * ** * ** * **

Meditatív ücsörgésünk, tűnődésünk, és ráérős szemlélődésünk mai padja pedig:

A fotót készítette Áron
Helyszín: Horvátország, Plitvicka Jezara.
Nagyításhoz klikk a képre.



------------------------------------------------------------------------------
                                     *
FELHÍVÁS *

A kolostoros blogban továbbra is egyre több fotót szeretnék bemutatni padokról. Hátha ez a sok pad majd hozzájárul ahhoz, hogy a mai rohanó, kapkodó és sietős ideges világban, egyre többeknek legyen kedve picit leülni a rájuk. Csak ülni és semmit tenni. Csak figyelni, csak észrevenni. Merengeni, tűnődni, meditálni. Csak érzékelni önmagunkat, másokat, a környezetet és a világot. Gyönyörködni a tájban, felengedni, ellazulni. Ezért bármerre jársz is, és látsz egy padot, egy környezetet, érzel egy pillanatot ami szerinted abszolút ideillene, akkor fotózd le, küld el nekem emailben és megosztjuk másokkal is.

FELTÉTEL: csupán annyi, hogy a fotón lévő padon ne üljön senki. Üres legyen, ezáltal "hívogató". Írd majd meg a helyszínt, hogy hol áll a pad, és majd a keresztnevedet is, hogy a blogban a kép alá írhassam. A fotónak nem szükséges se művészinek lennie, se nagyon jó minőségűnek. Legyen olyan környezetben és olyan pillanatban, amit úgy érzel hogy jól mutatna itt. Akár városi fotó, akár tanyasi, magyarországi, vagy épp külföldi. Épp amerre jársz. A PAD sok mindenen túlmutat. Országhatáron, nemzeten, gazdasági helyzeten, politikai beállítódáson, bőrszínen vagy valláson.
Egy PAD, az "csupán" PAD! Egyszerű és tökéletes. Úgyhogy
fotómasinákat elő, örvendeztesd meg egy paddal a kolostoros blogolvasókat, és az Őrt!
----------------------------------------------------------------------------------



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

******************************************************************************* A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ! 

2013. február 3., vasárnap

A katonák meditációja

Oroszországi sahaja jógik írtak pár éve arról, hogy elmentek a hadsereghez is, hogy megmutassák nekik a meditáció emelkedettségét, harmóniáját és örömét.

Különleges egy kezdeményezés, és a finomszintű vibrációs energiák biztos hogy e módon is segíthetnek az emberiség átalakulásában. Írták az oroszok, hogy a hadseregben a tisztek feladata, hogy a katonáknak a kulturális képzettségéért is feleljenek. Ezért meghívták a sahaja jógikat, különböző kultúrális bemutatókra is, pl. zenések. Említést tesznek a jógik arról, hogy azért lehetett érezni egyfajta "kötelező részvételi hangulatot", tehát a katonák közül a civil életben talán sokan nem mentek volna el egy ilyenre, azonban itt nem mondhattak nemet.

Ennek ellenére arról is említést tesznek az orosz blogban, hogy ezek után a meditatív programok után, a katonaság jelezte hogy sokkal toleránsabbak voltak egymással szemben, meg a jelenlévő ellentétek is oldottabba váltak.
 Azért valóban csodálatos hogy a társadalom milyen különleges helyeire is be tud szivárogni a meditáció, és hogyan hozza el a békességet mindenfelé. Mint egy Isteni folyó, amely befolyik mindenhová. A legapróbb résekbe is. Ahol pedig akadályokkal találkozik, azt kikerüli és továbbfolyik. Hosszú évek alatt aztán még a legélesebb köveket is finommá és simává koptatja.

Még ha tábornoki rangba nem is léptetem magam elő, azért csak felhívom a figyelmedet arra, hogy meg ne próbáld a mai meditációdat ellustálkodni, mert körletelhagyási tilalmat kapsz!

- Fegyver leenged!
- Testtartás lazít!
- Szem becsuk!
- Mediatív zene indít!

- Gondolatmentességbe belép!
- Elme közlegény leléphet!



Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!