2018. január 24., szerda

Önámítás



A detektívregények koronázatlan királynőjének,
 
Agatha Cristhie-nek számos rajongója van világszerte, magam is közéjük tartozom. A Poirot féle történetek és karakterek mesteri ábrázolása a hallhatatlanok közé emelte az írónőt. És nem lehet elmenni szó nélkül David Suchet utolérhetetlen alakítása mellett sem. Olyan precízen és mesterien formálta meg Poirot-t, hogy Ő utána legalább száz évig senkinek nem lenne szabad a belga detektív bőrébe bújni a filmvásznon. Tilos! (Bocsássa meg a kedves olvasó az elfogultságomat, de hát, mégis, na... )

Mr. Suchet és Agatha Cristhie egymásra találása a csillagok olyan kedvező állása alatt született, amit fokozni, túlszárnyalni, átalakítani nem szabad, nem érdemes, hozzányúlni gőg, de minimum illetlenség. Ilyen lelkülettel és elfogódottsággal hallgattam a napokban Zsuzsát, amikor Agathie Cristhie-nek egy másfajta könyvéről mesélt.
 
Az írónő itt most
 
nem a detektívregények megszokott sablonjaihoz nyúlt, nem a kackiás kis bajusz kelt benne életre, hanem valami egészen más történt. Az emberi lélektan és viselkedés olyan mélységeibe vezette az olvasót, ahol a legmélyebb drámák, a világrengető dolgok, vagy éppen a földindulásszerű, sorsfordító események zajlanak. Az Önámítás mélységeibe kalauzolja az olvasót.
 
Megfejtést és megoldást itt most nem kínál. Csupán egy egyszerű történetet mesél el a maga stílusosságával. Ahogy haladnak az események, úgy bontakoznak ki a szereplők valódi arcai. Lehull az önámítás leple, és ott áll pőrén az egyén, tisztán, önmagával szembefordulva. Mit kezd az ember egy életnyi hazugság után önmagával? Mit kezdnek mások az egyértelmű hazugságok és önámítások láttán? Hol kezdődik, és milyen mélyre képes hatolni az önismeret? Azaz, mennyire vagyunk bátrak a tükörbe nézni?
 
"A történetet már nagyon hosszú ideje dédelgettem magamban."
 
mondja az írónő, aki 6-7 évig formálta magában a könyvet. Végül is annyira összeállt és beérett a mű, hogy 3 nap alatt meg is írta. "Távol telt tőled tavaszom" lett a címe. Itt a hűvös és télies, tavaszváró napok közepette a kolostor udvarán, azoknak az olvasóknak ajánlom a figyelmébe ezt a kis könyvet, akik nem félnek belenézni a tükörbe. Akikben megvan a bátorság arra, hogy felfedezzék azt, amit valójában nem is szeretnének látni, és ami elől egy életen át menekülnek. Önmaguk elől. Felejthetetlen élmény lesz.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés:

2018. január 18., csütörtök

A magyar néplélek 2.

"a magyar nép a giccseken nőtt fel"

Közel egy évvel ezelőtt jelent meg itt a kolostor udvarán "A magyar néplélek" című elgondolkodtató és mélyreható blogbejegyzés. Jöjjön most ennek valamifajta második része.

"Orbán szereti 
a Ludas Matyi-mitológiát"

- Az értelmiség gúnyolódik a falvédőkultúrán, pedig a magyar nép a giccseken nőtt fel. Ez az, amire Orbán Viktor ráérzett, és ez tartja össze a rendszerét – állítja Kéri László politológus. Szerinte Orbán a hepciáskodó, önérzetes magyar hős figuráját játssza, aki utólag mindig sikernek mutatja a történelmet. Visszaél az ország nyelvi elszigeteltségével, lakóinak makrogazdasági tudatlanságával, szereti és használja a Ludas Matyi-mitológiát. 

- A 20. század volt az ezeregyszáz éves magyar történelem egyik legkudarcosabb időszaka: négy nagy kivándorlási hullám, hihetetlen vérveszteség, vesztes háborúk, területvesztés jellemezte. Ilyen körülmények között könnyen befogadóra találhat, ha egy politikus állandóan azt mondja, hogy sikeresek vagyunk. Orbán közben visszaél az emberek makrogazdasági tudatlanságával, bármit mondhat nekik, elhiszik, ha sokszor mondja. A választók a fenébe kívánják az ellenzéket, mert ők mindig csak a gondokról beszélnek. Emellett Orbán visszaél az ország mély nyelvi elszigeteltségével is. A lakosság több mint nyolcvan százaléka nem tud más nyelven beszélni. Így bármit el lehet vele hitetni, főleg azt, hogy a külvilág amúgy is ellenséges a magyarral. Mélyen él bennünk, hogy volt idő, amikor a nyakunkra jött a török, a Habsburg-birodalom, aztán sokszor az oroszok. Orbán szereti a Ludas Matyi-mitológiát: háromszor verjük vissza az IMF-et vagy Brüsszelt. Mindig is játszotta a faluról jött hetyke, sikerekre vágyó, a magyar mitológiában mélyen gyökerező figurát. 

– Miért jön ez be az embereknek? 

– Mert érthető a figura. Nagy értelmiségi tévedés, hogy a giccsnek nincs köze a modernséghez. Folyamatosan gúnyolódnak a falvédőkultúrán. Pedig meg vagyunk győződve a hősök igazságáról, amely hitalapú kulturális kód, a magyar nép ezeken a giccseken nőtt fel. Orbánra Misi bácsi, a nagyapja volt nagy hatással. Vele hallgatta rádión a meccseket. 

– Róla beszélt minap a The Guardiannaek is. Azt mondta, nagyapja szerint a jó foci olyan, mint a zene. 

– Különleges figura volt, tőle tanulta, hogy a Népsport az egyetlen újság, a többi nem számít.

Kéri Lászlóval a teljes interjú itt olvasható >>

- - -

A fenti beszélgetésben említett Guardian interjúból pedig a 444 is szemezgetett:

"A kormányfő a stadion tetejéről végigtekint a családi földeken, ameddig a szem ellát, és arról beszél, merre lehet még tovább terjeszkedni. Aztán ujjával a házához ér:

"Ez az én házam. A feleségem utálja a stadiont. Rontja a kilátást a konyhaablakból."

- - -

Nekem már régóta úgy tűnik, kedves kolostoros blogolvasó, mintha Magyarország valamifajta szürreális mesébe keveredett volna. Viszont ha az ember figyelmesebben tanulmányozza a diktátorok lélektanát, akkor felfedezheti, hogy bizony könnyen előfordul az, hogy a diktátor maga nem más, mint a néplélek kitüremkedése! Azaz, 

az ország legrosszabbik arcának a megtestesülése

Ezért "érzi" Orbán Viktor a népet. Bizony. Érzi a népben, a kollektívban megbújó legrosszabb indulatokat, gondolatokat és dolgokat, és egy idő után ő maga teljesen ezzé is válik. Ez már meg is történt, teljesen ezzé is vált ez az egykor reményteljes fiatalember. Magyarország kollektív tudattalanjában megbújó legrosszabbik énjével azonosult, és azt képviseli. Nem nagy vigasz, de érdemes megnézni, hogy máshol is megjelenik ilyesmi. Pl. az USA-ban!

Kép: 24

Puzsér Róbert egy korábbi műsorában így fogalmazott:

már a South Parkon belül vagyunk

"Nem véletlen hogy a South Park úgy reagált Trump elnökségére hogy nem reagált sehogy, mert azt állítják a South Park alkotói, hogy Donald Trump elnökké választásával a South Park megtörtént Amerikával. Tehát, már a South Parkon belül vagyunk. Tehát Donald Trump a South Parkhoz tartozik, ennek megfelelően úgy csinálnak mintha ez meg sem történt volna, hiszen a South Park minden pillanata erről szól, hogy Donald Trump az elnök."

Valóban. 
A 24 hírportál idézi is a South Park készítőit:

"Bizarr egy helyzet alakult ki, 

hiszen a szatírából valóság lett. Ezt az egészet pedig nagyon nehéz kifigurázni, és habár a legutóbbi, másfél hónapja véget ért South Park-évadban még próbáltunk reagálni a történésekre, végül rájöttünk, hogy egyszerűen nem bírjuk, mert túl sok az egész és a valóság jelenleg sokkal viccesebb bárminél, amit mi ki tudnánk találni. Szóval úgy döntöttünk, hogy egyelőre kivonjuk magunkat a dologból és hagyjuk, hadd csinálják a komédiájukat, mi meg közben csináljuk a magunkét."

- - -

Mit is lehet mondani 

így a végére itt a kolostor udvarán? Mit is... Mit is... 

Azt hogy komikus? Hogy szomorú? Siralmas? Talán hogy elgondolkodtató? Önismeretre és változásra buzdító lenne a helyzet? Hogy ideje lenne felébredni ebből a fura meséből, ami zajlik már egy jó ideje? Vagy, hagyjuk inkább az egészet a fenébe! Esetleg sírva vigad a magyar, vagy csalánba nem üt a ménkű, ki-ki a maga szerencséjének kovácsa, a kisvasút elmegy majd Bicskéig, vagy egyéb népi bölcsességek... Hát, legyen, ki-ki döntse el a maga vérmérséklete szerint. Addig pedig jobb híján maradnak velünk a fehérvári huszárok.

Mese nincs, 

a South Park alkotóitól, a parodistáktól és szatíra készítőktől pedig kéretik nyugdíjba vonulni, vagy pedig rendeljenek egy kávét, és sztoikus nyugalommal, csendesen szemléljék az eseményeket. Fogják fel valamifajta továbbképző, inspirációs szeminárium jellegnek a történteket. Töltekezzenek, inspirálódjanak, jegyzeteljenek. 

A klasszikus poén maradt már csak a gondolatmenet végére, az orvosi rendelőben, a hátában késsel nyögdécselő beteg válasza az orvos érdeklődésére: csak akkor fáj, ha nevetek.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés:


2018. január 11., csütörtök

Kifinomult diplomácia

Kép: 444

Mindig lenyűgöznek a kifinomult és elegáns megoldások, jöjjenek az élet élet bármelyik területéről. Ráadásul ha a politika legmagasabb szintjein látható, az még elegánsabb, és mivel milliók szeme előtt zajlik, ezért még inkább példaértékűbb lehetne. Különösen a mai világban, ahol, bár megengedhetnék maguknak az elegáns és kifinomult gesztusokat, mégis mintha örömmel kanyarodna vissza a politika is, és a társadalom is, valamifajta középkori, bűzös leheletű tahóságba.

Ilyen viszonyok közepette még inkább üdítő a kifinomultság. A szolid, de mégis jelentős, üzenetértékű gesztusok. Pont egy ilyennel találkoztam a ma reggeli hírekben:

"Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikusról nevezik el a washingtoni orosz nagykövetség épületével szembeni kis teret az amerikai főváros önkormányzatának döntése alapján." napi 
 
Hát, nem lenyűgöző?
Halkan koppan egy kis kő a gó táblán, mégis messzire mutat. Ez, szinte már művészet.


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés:

2018. január 1., hétfő

Újévi ecsetvonás

Mi lehet a legjobb tevékenység az évkezdethez? Zsuzsával mi most egy különleges és inspirációs programot választottunk az év legelső napjára. Néhány mesteri ecsetvonást, évszázados távlatokból. Olyat, amelyek kellő emelkedettséget és inspirációt nyújthatnak egész évre. Négy órás túrát tettünk, egy, közel négyszáz évet átölelő képkiállításon. Nem csalódtunk, jól sikerült.

Bécs belvárosa

megtelik szilveszterkor turistákkal, a helyiekkel, átutazókkal, és különböző emberekkel. Elözönlik a tömegek a tereket, ahol szinte minden második sarkon színpadi, vagy egyéb zene van. Reggie, hip-hop, dance, jazz, klasszik, szóval mindenféle. Élő közvetítés az operaház szilveszteri előadásából hatalmas kivetítőn, padokkal és székekkel, az utcán szilveszterezőknek, szóval mindenféle mulatság elérhető. Mindenki megtalálja a vérmérsékletének megfelelő helyszínt, a monarchia korabeli épületek között, Bécs pazar belvárosában.

Zsuzsával átadtuk magunkat mi is a hangulatnak néhány órára, majd jött az éjfél, óév, újév, petárda, tűzijáték, hejehuja, alvás, pihi, majd reggeli tea a Twinings Earl Grey megunhatatlan bergamot aromájával, néhány falat, majd egy csésze Segafredo, és bevetettük magunkat a belvárosba ismét.

2018

legelső napján, ma délelőtt felkerestük a belvárosi Albertina múzeumot. Pazar programok, császári pompa, előkelő hangulat, modern termek és évszázados képek. Ahogy lépked az ember a termek közt, és egyre jobban átadja magát az ecsetművészet klasszikusainak, úgy csendesedik el belül, és hangolódik rá a művészet megfoghatatlan finomságaira.

Három kiállítást tekintettünk meg.

- Monet to Picasso >>>
- State Rooms >>>
- Raffaelo >>>

Így, ebben a sorrendben haladtunk. Választásunk ösztönös volt a sorrendet illetően, de nagyon jól alakult így. Mintha egymásra építettük volna a művészeti témák anyagát, amelyek így szépen illeszkedtek egymáshoz és egymásra, így aztán élménygazdagon, lenyűgözve, maximális inspiráltsággal hagyhattuk el a múzeumot négy óra múlva. Mintha csak egy könnyed ecsetvonással haladt volna az idő, a vászon egyik végétől a másikig. Szinte észre sem vettük hogy eltelt. Lélegzetvisszafojtva haladtunk a termek közt, és nem győztünk egyik ámulatból a másikba esni.
.
Monet to Picasso

A Picasso féle modern képeken gyorsan áthaladtunk. Nem egy nagy élmény, én ezeket inkább, valamifajta pszichoterápiás elemeknek tekintem. Arra tökéletesen megfelelnek, na de művészetnek? Persze, ízlések és pofonok, na de mégis! Nyilván, ha egy terapeuta megkér hogy rajzold ki magadból lelked dúló viharait és őrületeit, amit aztán majd elemezgettek a pszichoterápia során, az rendben van. Na de így, kiállítást szervezni ennek, és áhítattal hódolni, túlzásnak érzem. Nem is szeretnék itt most leragadni, ennél a témánál többet időzni, jöjjenek a sokkal lenyűgözőbbek!

Az impresszionista festők munkássága engem nagyon megérint, ezért is örültem hogy ebben a teremben láthatom a stílus egyik mesterének Monet -nak a képeit, és egyéb lenyűgöző alkotást. Órákig el tudtam volna merengeni előttük. Olyan kellemes hangulatot árasztanak, amit nehéz elmondani. Széleskörű volt a kiállítás, mert valóban elindultak Monet-tól, több impresszionista festőn, majd egyéb stíluson át a modern alkotásokig.
.


Birodalmi Termek

Aztán a Habsburg Birodalom egy kis kulturális szeletébe cseppentünk, annak festményei, lakberendezése, és történelmi témájú információi és feldolgozásai formájában. Időutazás volt a javából:
.

Az impresszionisták természeti témájú képei után, itt a történelem, a hódítás, és az uralkodás témája dúsította az ecsetvonásokat. A császárvárosba, a birodalom középpontjába csöppentünk, a királyi termek és a szivarszobák mélyére, ott, ahol a háborúk és békék, a koronák, és utódlások sorsai dőlnek el. Történelmi pillanatok helyszínei.

Raffaello


Legvégül aztán a festészet egyik világhírű és kiemelkedő alakjának, Raffaello munkásságából szervezett kiállítást néztük meg. Témát tekintve itt főleg a vallás és a kereszténység volt a központban. Több mint 400 évvel ezelőtti ecsetvonások tele finomsággal, érzésekkel, emberrel és Istennel. A látogatók csak álltak és gyönyörködtek. Tényleg lenyűgöző, hogy mi mindenre képes a művészet. Milyen csodálatos dolgokat tud alkotni, akár a zenében, irodalomban, festészetben.
.

Raffaello nagyon fiatalon meghalt. Annyi idős volt, mint most én. Ahogy haladtam teremről-teremre, és láttam hogy a rövid élet ellenére mégis milyen gazdag alkotói út állt mögötte, lenyűgözött teljesen.

Bindo Altoviti fiatalkori portréja

Bindo Altoviti olasz bankár, aki a művészetek patrónusa is volt. Fiatalkori arcképét Raffaello festette. És ezzel a képpel hirdette az Albertina múzeum a kiállitást. Ezt lehetett látni városszerte mindenfelé. Óriásplakátok, újsághirdetések, kisképek és nagyképek hirdették mindenfelé hosszú hónapok óta, hogy a fiatal olasz festő képei láthatóak a belvárosban.
.
Az olasz bankár,

amikor patronálta a korabeli festőket, talán nem gondolta hogy több száz év múlva óriási tömegek fognak tolongani világszerte, hogy láthassák ezeket a képeket. Értékük talán felbecsülhetetlen.

Zsuzsával teljesen le voltunk nyűgözve. És még most is bennem cseng a kiállítás több helyszínére felírt idézetek közül az egyik, amelyet Herbert Batliner, a lichtensteini-osztrák műgyűjtő mondott: "I think, if the world concerned itself more with art it would also be more peaceful."
 
"Úgy gondolom, ha a világ többet foglalkozna a művészettel, akkor békésebb is lenne."


Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés: