Szilveszter napján itt a kolostor udvarán, az egész éves
filozofikus és meditatív tűnődés átadja helyét az önfeledt mulatságnak.
Úgyhogy nincs más hátra, kedves olvasók, köszönöm az egész éves
figyelmet! Remélem jól éreztétek magatok, és talán hasznos is volt az
itt eltöltött idő. Boldog új évet kívánok mindenkinek! És ne feledjétek:
"Csak Könnyedén" .
Éljen Európa, éljen Magyarország, éljenek az emberek, éljen a vidámság,
jöjjön hát a zene, a taps és a tánc!
ami
összeköti Magyarországot Nyugat-Európával. Forgalma évről-évre
növekszik, ma már szinte kritikus. Olyan túlterheltsége van, hogy
napjainkban a befogadóképességének határát feszegeti. Rengeteg autó és
utas áramlik rajta Nyugat-Európába mindennap. Egymást érik a hosszú
kocsisorok. Ez maga a valóság.
Ennek ellenére
óriási
pénzek és politikai akarat mozdul meg arra nézve, hogy az emberekkel
elhitessék, nyugaton rossz az élet. Hatalmas méretű, észveszejtő
agymosás zajlik még most is, a rendszerváltás után 30 évvel arról, hogy a
nyugat haldoklik, nyűglődik, és az összeomlás szélén van. Bezzeg, mi!
Ugye?!
A legszomorúbb
viszont az, hogy az emberek egy jelentős része ezt el is hiszi.
Elhiszik hogy az ármánykodó kaftános nyugati tőkések kelepcéjébe csalt,
megvezetett szent szittya parittya sofőrök csupán tévesből haladnak
nyugat felé az M1-n. Hát, kérem, így is lehet.
Lehet
ezt még akár újabb 30 évig is csinálni. Lehet boldogan tapsolni hozzá,
és lehet bólogatva asszisztálni is ehhez az agymosásához, úgy, ahogy az
ország egy jelentős része meg is teszi ezt. Csakhogy ezalatt még jobban
meg fog növekedni az autópálya forgalma. Ahogy hallom, már a bővítés is
tervben van. Kétszer három sávosra tervezik kiépíteni. És nem az M6-ost,
nem az M3-ast. Úgyhogy, lehet tovább hülyíteni egymást, míg egyre
nagyobb tömegek viszont az M1-est választják inkább.
És
ami még szomorú, hogy azok, akik így mossák az emberek agyát, azok
szintén nyugatra járnak turistáskodni, vásárolni, befektetni, üzletelni,
vagy a gyerekeiket taníttatni. Bécs, London, Zürich, Berlin, Róma,
Párizs... Oda járnak valójában ők is.
Régi
téma ez,
nem ma kezdődött. Ady Endre is nehezen birkózott ezzel a
szellemi sivársággal, őt is nyomasztotta, és volt amikor elkeseredésében
már csakis a menekülésre buzdított "dacos Hunniából"
Mit is kívánhatnék ezek után karácsonyra?
Biztonságosan autózható M1-et?
Tiszta fejeket?
Ébresztőt talán "dacos Hunniának"?
Igen, valami ilyesmit.
És
azt, hogy ne menekülésből, hanem tényleg csupán kalandvágyból legyenek
tele az autópályák. Találja meg végre dacos Hunnia is a helyét a
nagyvilágban, és találjuk meg végre mindannyian a békénket és a
boldogságot. Még egy apróság:
A Kolostor Őreként annyit szeretnék még a jókívánságokhoz halkan hozzátenni hogy: Őrzők, vigyázzatok a strázsán.
Súlyos témák könnyedén. Pontosabban: nagyon súlyos témák nagyon
könnyedén. De, még az is lehet hogy túlságosan is súlyosak ezek a témák, és
túlságosan is könnyedén tálalja a szerző.
a
Világkép után most egy svájci villa titkaiba vezeti be az olvasót. A
pompa és a luxus mélyén súlyos emberi sorsok és jellemek húzódnak meg. A
téma tálalását a szerző nagyon könnyedre vette, és napok óta ezen
gondolkozom, hogy ez vajon előnye vagy hátránya a könyvnek?
Ha 100 éve írta volna,
valószínű
hogy akkor egy többrészes, nagy családregényt kerekített volna belőle,
ahol sokkal jobban körbejárta volna a felvetett témákat. Ez az írás
azonban a 21. században készült, a 21. század emberének. A coffee to go
és az emojik világának. A felületesség habzsolásának, és a
figyelemhiányos, izgatott rohangálás világában sodródó embereknek. Igen,
nekik íródott.
És a szerző, talán
együttérzésből, könnyen fogyaszthatóvá tette a lelkünk mélyéig hatoló
súlyos témákat. Vajon két facebook post, vigyorgó selfiek és gurgulázó
emojik közt felfogjuk egyáltalán a svájci villa mondanivalóját? Nem
tudni. Mindenesetre a szerző megtette, amit lehet. Papírra vetette a
legsúlyosabb kérdéseket, a többi már rajtunk múlik.
Különleges könyv és egy kőkemény téma. Az ember és a háború. A
francia író, Roger Martin du Gard családregényét olvastam az elmúlt
hetekben, ami méltán kapta meg a Nobel díjat, ráadásul témájának most
igencsak aktualitása van.
100 éve hogy
lezáródott az első világháború. Szalay-Berzeviczy Attila egy különleges
fotósorozat kapcsán azt mondta nemrég: az első világháború megértése
kulcsfontosságú Európában.
A könyv egy család
történetéről szól. Az író már-már Jung apói mélységekkel tárja fel a
különböző karakterek lélekábrázolását. Milyen emberek ők ott a Thibault
család környékén? Mit gondolnak a világról? Hogyan éreznek egymás iránt?
Milyen frusztrációk, szorongások és gőgösségek irányítják napjaikat, és
hogyan reagálnak a világra és egymásra? Hiszen az események szépen
lassan oda vezetnek, hogy Európa urai vérengzésre készülnek. Eljutunk a
könyvben (és eljutottunk a történelemben is) oda, ahol, ahogy az író
mondja:
"Most már mindenütt könyörtelen
fegyelem rakott szájkosarat az egyéni lelkiismeretre. Mindenütt vak
engedelmességre vagytok kényszerítve... Soha nem ismert az emberiség
ilyen lealacsonyodást, nem látta elfojtását az értelemnek! Soha még a
hatalom erői nem kényszerítették a szellemet ilyen tökéletes
visszavonulásra, s nem némították el ily kegyetlenül a tömegek vágyait!"
Egy nagyon régi, a Dante kiadó 1940-es kiadásához sikerült
hozzájutnom és elolvasnom, viszont a könyv harmadik részéhez, az
epilógushoz még nem. Ha úgy adódik, hogy hozzájutok, elhozom majd ide a
kolostor udvarára is. Addig azonban az író, emberi jellem és
szellemábrázolásának zsenialitásával kapcsolatban hadd említsem meg a
Dante kiadó részéről a fordító, Benedek Marcell, a könyv előszavához írt
sorainak egy részét:
"Egyensúly! Az emberi
szellem a művészetben emelkedik legmagasabbra. Ha a világ végtelen
bonyolultságának ábrázolásában egyszersmind éreztetni tudja azt a
titokzatos egyensúlyt is, amely jól-rosszul, de valamiképpen fenntartja
az emberi társadalmat, fenntartja magát az ezer érzés közt hányódó
embert. Van test és van lélek; van idealizmus és van realizmus; millió
ellentét-pár találja meg az életben, az élet minden pillanatában, a maga
kiegyenlítődését.
A legcsillogóbb,
leghatásosabb irodalmi mű is magában hordozza a gyors hervadás végzetét,
ha ez az egyensúly, ez a kiegyenlítődés nincs meg benne. Hogy pedig
meglehessen, ahhoz két - látszólag ellentétes - tulajdonságnak kell az
íróban egyesülni. Nagy magasságból, tárgyilagosan kell néznie a világot -
s ugyanakkor beülről átélni minden egyes alakját. Ennek a két döntő
fontosságú tulajdonságnak egyesülése emeli Roger Martin Du Gard-t a
világirodalom nagyjainak első sorába."
Még egy szauna
kéne, és tökéletes lenne az idill. De, talán így is. Kint a hegyek közt a
téli friss levegőn a majmok a gőzölgő vízben pihengetnek. Mit lehet
ehhez még hozzátenni, kérem szépen? Semmit.
Itt a tél, és a majmokhoz hasonlóan tessék beülni egy jó forró
termálvízbe, szemlélni a szállingózó hóesést, és gyönyörködni a téli haikuk szépségében.
Egészség, pihenés, töltődés. Kellemes ha az ember át
tudja adni magát a jóleső semmittevésnek. Nem kell örökösen nyüzsögni,
zakatolni, dübörögni. Meg kell néha nyugodni, le kell olykor lassulni,
és átadni magunkat a gőzölgő víz pihentető és gyógyító áramlásának.
Az idei őszi hónapokban Josza Buszon haikuja szerepelt fönt a kolostor udvarának fejlécén. Érdemes még egy kicsit elidőzni az általa lefestett képen, a haiku hangulatánál:
" őszi szél süvít
halászházak ereszén
szárítja a halat "
És akkor jöjjön most a szokásos évszakvégi visszatekintés. Az alábbi témák jelentek meg idén ősszel a blogban:
Amikor év elején az Albertina múzeumban jártam, már akkor ott
tudomást szereztem róla, hogy ősszel jön a nagy Monet kiállítás Bécsbe.
Izgatottan vártam ezt egész évben, mert, bár nem vagyok egy nagy műértő,
de Monet képei mellett nem tudok elmenni lenyűgöződés és csodálat
nélkül. Így aztán nagy érdeklődéssel vártam a hónapokat, hogy milyen
lesz élőben megnézni ezeket a festményeket. Most pénteken aztán el is mentem a kiállításra, hogy megtekintsem az impresszionisták
legnagyobb alakjának műveit.
Külön öröm
volt hogy az index beszámolója is megszületett, mert talán ennek hatására is, de elég sok magyar hangot hallottam a kiállító termekben.
Láttam hogy az embereket lenyűgözik ezek a festmények. Hát, mi tagadás,
amikor mesterek műveit láthatja az ember élőben, nincs más, csakis a
csendes csodálkozás, a lenyűgöződés, az áhítat és a befogadás. De, ki is
volt Monet?
Visszakanyarodva a jelenbe, a bécsi Albertina múzeum
tényleg lenyűgöző kiállítást szervezett Monet műveiből. (akit érdekel és
siet, még megtekintheti január elejéig)
Érdekes volt megfigyelni hogy Raffaello munkásságában az ember és az
Isten ábrázolásának témáihoz képest Monet természetképei, vagy az
éppen csakhogy megjelenő, aprócska emberalakjai, akik a leghétköznapibb
szituációban vannak, és a közelebbről látható emberábrázolásai is,
akik szintén teljes hétköznapiasságukban jelennek meg, mégsem kevésbé
fenségesek, mint Raffaello képei.
Nem szentek Monet
alakjai, csupán egyszerű emberek. Nem is imádkoznak, vagy áldoznak az
Isteneknek, hanem egyszerűen csak sétálnak, varrogatnak, horgásznak,
vagy hasonló hétköznapi tevékenységben láthatóak. Viszont ahogy Monet
megmutatja őket, abban mégis van valamifajta szent szépség.
Szerintem. És számomra.
Hiszen, magát az Isten
Teremtményeit mutatja meg a teljes hétköznapiasságukban. Sáros, hideg
téli utcákon botorkálva, vagy csak ücsörögve, nézelődve, akár egy halászfaluban. Úgy, ahogy
zajlik az élet, és ott, ahol éppen zajlik. A természet templomában, vagy
egy falu hétköznapiasságában. A képen összegződik és rögzül a pillanat,
úgy ahogy van, ahogy a művész érzékelte azt, és ahogy mi nézők
befogadjuk, amilyen hatást gyakorol ránk. Talán, valahogy így adódik
össze a művészet miszticizmusa.
A sok-sok kép
közül volt 1-2, ami előtt hosszan elidőztünk Zsuzsával, és volt ahol Ő
érezte azt, hogy ez a kép, ez a hangulat, ez Ő maga. Volt ahol pedig én
éreztem ezt. Ezeken nem is voltak emberek, "csupán" tájak, hangulatok,
színek, elkapott pillanatok. Annyira magával ragadóak voltak, hogy
tényleg személyes érintettség született meg: ez a kép én vagyok.
Nehéz
is volt távozni a kiállítóteremből, hiszen sokáig nézegettem volna még
ezeket a csodálatos festményeket. Sebaj, egy albumot a mester műveivel
azért hazahoztam, hogy a hétköznapiasság szentségét, és a művészet
miszticizmusának egy kis töredékét itthon is átélhessem. Hiszen ez a
kép, én magam vagyok. Az pedig ott Zsuzsa, a következő oldalon pedig
valaki más. És mindegyiken ott van, az a bizonyos francia aláírás.
Franz Welser-Möst karmester egy különleges zenei utazást állított
össze, nemcsak a megilletődött Mutti részére, hanem egész Európa
számára.
Az első világháború lezárásának
100. évfordulója kiváló alkalom hogy Európa nagy lélegzetet vegyen, megálljon egy pillanatra, és átgondolja hogy honnan hová jutott, és merre tart. A
karmester zenei utazása a pusztulástól a reményen át az elmélyülésig
vezetett.
A koncert Charles Ives A megválaszolatlan kérdés című darabjával ért véget, egyfajta elmélyedésként. .
A történelem nagy pillanatainak árnyékában,
oldalán a Bromance fenegyerekével:
Hát, hiába no, a 100 év, meg a történelem drámai korszaka még a legkeményebb sváb sztoikusból is megrendültséget hoz elő. Mi lesz azonban 100 év múlva?
Az akkori Muttik, és a jövő Bromanco-s fenegyerekei hogyan fognak visszanézni ránk? Miként fogják látni a mostani éveket? Hogyan vélekednek majd az ezredforduló környéki évtizedekről? Nem tudni.
Addig is a legjobb amit tehetünk, hogy vidáman elropogtatunk egy zacskó nagy magyar nemzethy keresztény szotyoládét a Panco Arénában, és köpünk a világra! Így mulat egy magyar úr!
A youtube hatalmas erdejében bolyongva egyszer csak, egy rég elfeledett
kedvenc dal jött most velem szembe. Meghallgattam párszor, és ismét mélyen
megérintett. Eszembe is juttatott még valamit! De, előbb jöjjön maga a
dal, hallgassuk meg együtt!
Most ahogy újra meghallgattam ezt a csodálatos előadást, az énekes,
"Cipő" csillagvárását, ez eszembe juttatta a Ji-king, a Változások könyvét.
Pontosabban annak két jelét. A 39-est és a 40-est.
A Ji-king Konfuciuszhoz köthető öt klasszikus könyvek egyike.
A
világban és az emberekben végbemenő változásokat mutatja be 64 szimbólum (jel) által.
Lao-ce Tao Te King -je után a Ji-king is a Taoista életfilozófiára mutat
rá, csak Lao-ce-hoz képest bővebben.
Ebből a könyvből juttatta
eszembe a fenti dal a 39-es és a 40-es számú jelet, aminek leírásból
elhoztam most néhány részletet ide, kedvcsinálónak. Hátha felkelti a
kedves olvasó, a kolostor udvarára látogató érdeklődését, és jobban mélyére néz a Tao erőteljesen hömpölygő útjának.
A jelek leírása után érdemes ismét meghallgatni a dalt, és újra eltűnődni picit a dolgokon...
39. jel - Az akadály
(részletek)
- "A jel olyan akadályokat ábrázol, amelyek az idők során megjelennek, amelyeket azonban le lehet, és le is kell győzni."
-
"A tévedhetetlen belső iránytartás végül üdvös kimenetelt eredményez.
Az akadályok, amelyek csak egy ideig állnak fenn, nagyon hasznosak a
saját személyiség fejlesztéséhez. Ebben rejlik a szorultság értéke."
-
"Az akadályok és nehézségek visszalökik az embert önmagába. Míg azonban
a közönséges emberek kívül keresik a bűnöst, más embereket vagy a
sorsot okolva, addig a nemes ember önmagában keresi a hibát, s e befelé
fordulás révén a külső akadály ösztönzőerővé válik a belső éréséhez és
gazdagodásához."
- "Az akadályból való kiutat a befelé fordulás és a saját jellem magasabb szintre emelése jelenti."
-
"Ha veszély fenyeget bennünket, akkor nem szabad vaktában előretörni,
mert ez csak további bonyodalmakhoz vezetne. Helyesebb először
visszavonulni - nem azért, hogy feladjuk a harcot, hanem hogy kivárjuk a
cselekvésre alkalmas pillanatot."
- "A legnagyobb akadályok közepette barátok érkeznek."
40. jel - A szabadulás
(részletek)
- "A mozgás itt kikerül a veszélyből. Az akadály elhárult, a nehézségek megoldása a legjobb úton halad."
- "Olyan időszakról van szó, amikor a bonyodalmak és feszültségek oldódni kezdenek."
-
"A szabadulás ideje feloldja az embert a nyomasztó terhek alól, és
ösztönző hatással van az élet folyamataira, hasonlóan a megkönnyebbülést
hozó esőhöz, ami kioldja a légköri feszültséget, és rügyeket fakaszt."
- "Amint elértük a szabadulást, térjünk vissza az élet megszokott rendjéhez, ez az üdvös."
-
"A zivatar hatására kitisztul a levegő. A nemes ember hasonlóan kezeli
azon személyek hibáit és vétkeit, akik előidézték a feszültséget. A
tisztaságon keresztül teremt szabadulást."
-
"Ha az ember teljes szívből a szabadulás feladatának szenteli magát,
akkor belső egyenessége akkora erőt kölcsönöz neki, hogy azzal mint
fegyverrel nyugodtan szembefordulhat mindennel, ami hamis és
közönséges."
- "A helyzet olyan, hogy nincs szükség sok beszédre. Túl vagyunk az akadályon, elérkezett a szabadulás órája. Az ember
békésen kipiheni magát, és nyugton marad."
Tanulságok, amelyeken a 21. század Magyarországának is érdemes elgondolkodnia.
"A
birodalom korában a római uralkodók több száz hibát vétettek, de hármat
lehet kiemelni közülük mint különlegesen romboló hatásúakat. Ha ezek
közül bármelyik esetében másként döntenek, egy sokkal gazdagabb
történelem léphetett volna a gazdasági visszaesés ezer sötét éve
helyébe."
- írja a szerzőpáros az
Egyensúlyban című könyvükben, amelynek sokat eláruló alcíme: A
nagyhatalmak gazdasága az ókori Rómától a modern Amerikáig
Glenn Hubbard és Tim Kane szerzőpáros gazdasági, politikatörténeti, pszichológiai és
társadalmii szempontokból veszi nagyító alá történelmünk nagyhatalmait,
felemelkedésüknek és bukásuknak okait. Mert végül is mind elbuktak. De
vajon, miért?
Sorra veszik a római birodalomtól
elkezdve a japánokat, kínaiakat, a spanyolokat, angolokat, keresik és
kutatják a birodalmak bukásainak okait. Keresik a mélyben meghúzódó
politikai és gazdasági okokat arra nézve, hogy miért nem volt képes
megtartani egy birodalom a vezető pozícióját.
Tanulságos történetek ezek
a történelem különböző korszakából:
Nagyításhoz klikk a képre!
RÓMA
A könyv történetei közül a rómait
hoztam most el ide, mert az éles szemű olvasó érdekes párhuzamokat
fedezhet fel. Nem mintha Magyarország nagyhatalom lenne, de Róma
bukásának okai minket is el kell hogy gondolkodtassanak!
A bukás 3 fő oka
A
szerzőpáros alaposan elemzi a római birodalmat, és a sikerek után a sok hiba közül 3 fő dolgot jelöl meg a bukás okaként:
- Fal
- Pénzromlás
- Elhibázott tervgazdaság
Fal
Hadriánus falának is nevezett történelmi építmény a mai napig áll,
és szimbolizál valami furcsa dolgot. A könyv szerzői a birodalom
bukásának egyik fő okát ebben látják. Hadrianus császárt híressé tette
az impozáns fal, amit parancsára emeltek Nagy-Britannia szigetén, ami
elválasztotta a birodalmat a vad népektől. A szerzők így kommentálják:
"Talán
mondani sem kell, hogy ez a történet hollywoodi változata. A fal a
római állam kiterjedésének végpontját jelölte, de jobbára arra szolgált,
hogy ellenőrizze és adóztassa a kereskedelmet, s nem azért épült, hogy
elszigetelje a római világot. Lélektanilag azonban a fal pontosan ezt
idézte elő."
Aztán kifejtik hogy a római
birodalom csúcspontja pont erre a korszakra esett. Hadrianus uralma
alatt érte el legnagyobb méretét, onnantól fogva már csak zsugorodott.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy a kor gazdasági fordulópontot
jelentett a birodalom életében.
Még ha
méreteiben és jelentőségeiben semmi hasonlóság nincs Hadriánus fala, és a
Felcsúti "Császár" kerítése közt, szimbolikájában azért mégiscsak van
abban valami borzongató, hogy a magyar néplélek milyen kéjes
élvezettel retteg a távoli "vad" népektől a déli határ kerítése mögött. Ennek tükrében ízlelgessük csak egy
kicsit újra a szerzők sorait a falról:
"...nem azért épült, hogy elszigetelje a római világot. Lélektanilag azonban pontosan ezt idézte elő."
Akkoriban még máshogy lehetett mérni a pénz értékének romlását,
mint ma, hiszen nemesfém tartalma volt. Rómának egyre nagyobb kiadásai
voltak, amit egyre kevésbé tudott a bevételeiből fedezni. Valamit
tenniük kellett. Sok minden intézkedés mellett, a könyvben alaposan
bemutatják a kor inflációját, azaz, a pénzük elértéktelenedését.
Említik
a könyvben hogy Didius Julianus szenátor első lépése az volt hogy a
dénár pénzérme ezüsttartalmát 87%-ról 81,5%-ra csökkentette. Septimius
Severus tovább csökkentette az értéket, az érmék ezüsttartalma már csak
78,5% volt. Kr.u. 196-ban már csak 54% volt az ezüsttartalom. Tovább
folytatódott a római gazdaság küzdelme önmagával, és Kr. u. 284-re már
csak jelképes 2-5%-os ezüsttartalommal bírtak a pénzérmék, és az
infláció teljesen elszabadult. Így írnak erről a szerzők:
"A
kereskedelem cserekereskedelemmé fajult, és természetbeni adózás volt. A
pénz hiányában lehetetlenné válik a hosszú távú kereskedelem. A
gazdaság méreteinek zsugorodásával a prosperitás is összeszűkült."
Ma
már nem tartalmaznak nemesfémet a pénzek, így más összehasonlításokkal
kell felismernünk értéküknek alakulását. Számolhatjuk hogy mennyi
ingatlant, aranyat tudunk belőle venni, vagy mennyi egyéb eszközt.
Viszonyíthatjuk szomszédos országok mutatóihoz, munkaórákhoz, megvehető iPhone-ok vagy Big-Mac -ek mennyiségéhez, vagy
számolhatjuk egyéb módon, akár a különböző pénznemek egymáshoz való
viszonyában is. Hogy áll ebben a magyar forint?
Rómában 150-200 év alatt érte el a pénz, hogy a kb. 80%-os
nemesfémtartalom a 0-hoz közelítsen.
Vajon milyen lesz a magyar forintnak a
következő 50 éve?
Ezekről a hosszabb távú pénzelértéktelenedő trendekről azt írja a könyv:
"Az
állampolgárok alig vették észre, s miért kellett volna nekik? A
principátust már egy évszázadnál is régebben alapították. Egyetlen élő
ember sem élt olyan korban, amikor a pénz még "tiszta" volt. Az ezután
következő császárok mindig pénzrontáshoz folyamodtak, amikor a
költségvetési nyomás alá kerültek."
Hmm...
Tessék csak a fenti forint árfolyamokat újra átgondolni!
Elhibázott tervgazdaság
Diocletianus neve merül fel itt a könyvben, aki egy egyszerű
katonaként indulva emelkedett fel a római császárságig. Történészek
által az egyik legnagyobbként említve személyiségét és tevékenységét. A
könyv szerzői azonban közgazdász szemmel tekintenek uralkodásának
eredményére, és emiatt nem hogy nem tudnak osztozni a történészek
lelkesedésével, hanem egyenesen értetlenül állnak előtte.
Diocletianussal kapcsolatban orosz párhuzamot hoznak. Azaz, úgy tett rendet Rómában, mint Sztálin a Szovjetunióban.
Árkontrollt
vezetett be, amit ha kellett kivégzésekkel tartatott be a kereskedőkkel
szemben. Az inflációt akarta ezzel megfékezni, de ezúton nem megy.
Beindult az államosítás is, és egyre inkább központosított állami és
tervgazdaság vette kezdetét. (ismerős?) Olyan magas adóterhek lettek,
hogy a földművesek is otthagyták a földjeiket. Azt írják a szerzők:
"Vérforraló
a mi huszonegyedik századi ismereteinkkel a harmadik és negyedik
századi római történelmi és kortárs beszámolókat olvasni."
Mit
lehet ehhez hozzátenni? Hogy a 21. századi, kis kelet-európai ország,
Magyarország ismeretében is "vérforraló" a római tanulságokat olvasni?
Igen. Van egy olyasmi mondás, hogy a történelem nem ismétli önmagát, de
rímmel rá. A kommunista központosított tervgazdálkodások után, a mai
"modern" Magyarországon ismét csak van egy "uralkodó", aki egész
egyszerűen, úgy központilag mindent tud. És nemcsak hogy mindent tud,
hanem mindent meg is old. Legyen az bármilyen iparág. Turizmus,
mezőgazdaság, bankszakma, energia, ingatlan, egészségügy, oktatás,
külügy, belügy, minden. Mindent tud, és mindent kitalál, megold,
megszervez, irányít, átalakít, központi jelleggel. De, hová vezet ez?
A
könyv megemlíti hogy Diocletianus "képtelen volt megérteni, hogy az
emberek és piacok miért nem működnek az általa vágyott módon." Így tehát
még agresszívabb államosításba kezdett. Céhek, kereskedők, gazdálkodók,
mindenkinek a tevékenységét bekebelezte, koordinálta, kontrollálta,
dominálta. Ki tudja, lehet neki is volt egy kedvenc stadionja, és
zsebében pedig a szotyis zacskó mellett, a kedvenc Mészáros Lőrincével
nézte végig a gladiátorok küzdelmét...
Róma elbukott.
A szerzők lovagias eleganciával, valamelyest felmentést is adnak az akkori uralkodóknak, hiszen:
"...az
általuk irányított változásokban tanúsított gazdasági tudatlansága a
római civilizációt a látványos kudarc útjára lökte. Bizonyos értelemben
mindez nem az ő hibájuk volt. A közgazdaságtan ismeretlen tudomány volt,
s az is maradt újabb ezer évig."
Szeretni,
olvasni, hallgatni. És elgondolkozni mindazon a kulturális paródiás
csemegén, amit a búcsúszentlászlói borgőzös alkonyban párolt le nekünk.
Stadionország egyetlen reménye Tibike. Ha már Móriczot nem értettük meg.
Lassan forog a történelem kereke. Író és bohóc generációk klasszikusai közt újabb és
újabb mesterek születnek meg hogy elmondják, nemcsak a király
meztelen, hanem a népe is. .
Raxalpe. Tényleg hatalmába kerít. Gyönyörű hely. És
szerencsénk is volt Zsuzsával, hiszen a mostani, első látogatásunk
alkalmával a természet barátságos arcát mutatta.
Csodálatos őszi időben ismerkedhettünk meg a Pax hegység
fennsíkjairól kínálkozó lenyűgöző látvánnyal, és hüttéinek pazar
kínálatával. El voltunk kényeztetve. Mindent megkaptunk, amit egy kulturált kiránduló, egy átlagos túrázó csak kívánhat.
Ellátni egész messze.
A távolba, a távolba, és még azon is túl, oda a távolba...
A hütték és a kirándulóforgalom ellátásában való osztrák szervezettséget, és a minőségre törekvést érdemes lenne sokaknak eltanulni.
Ilyen hegytetőn nehéz szavakba foglalni az élményt. Ahhoz már némi költői, vagy irodalmi véna kell. Nekünk többieknek viszont talán bőven elég az is, ha csak gyönyörködünk.
Nehéz betelni a tájjal, pláne ilyen szép időben, ilyen jó levegőn. A hegy nyugalma magával ragadó, a látvány lélegzetelállító. A levegőt harapni lehet. Mi kell még?
Aztán eljön persze az az idő is, amikor a kiránduló már más harapnivaló után is vágyakozik.
Így
szól a könyv alcíme. És mennyire máshogy hangzik ez egy Harvard-i
kutató professzor tollából, mint a szokásos: tükör előtti, szeretem
magam mantrázás, no meg a legyél pozitív, és ott van még a, csak kérned
kell az univerzumot típusú bulvár bla-bla is. Plusz a sok-sok egyéb
sikermágnesezős gagyi halom a könyvespolcokon. Mennyire más viszont az,
amikor megalapozott, professzori szintű kutatók erednek a siker nyomába!
Mélyreható kérdéseket tesznek fel,
a
valódi válaszok után erednek,
kíváncsian keresik az összefüggéseket és a számokat, aztán kutatói
alapossággal nézik át a tételeket. Miért lesz sikeres valaki, és mások
miért nem? Barabási Albert-László könyve megdöbbentő, elgondolkodtató,
szórakoztató, és olyan, amit kötelező olvasmánnyá kéne tenni a
középiskolákban. Ha ez elmarad, akkor legalább az egyetemen. Bár, azt a
következtetést is levonhatjuk írásából, hogy ha az első nyugdíj
kézbevételével együtt ezt a könyvet is megkapná valaki, akkor sem lenne
késő! No, de azt mondom ne várjunk a nyugdíjig, hanem minél hamarabb
ismerjük meg mi is a harvardi professzor felfedezéseit!
Forbes címlap, vastag keretes tudós szemüveg, mélyreható pillantás.
Nincs mellébeszélés. Ha meg sem szólalna, életútja, már önmagában is
tanulságos és beszédes lenne. Azonban ő nem hallgat.
Székelyföldi faluból a világtérképre került.
Ha
itt megállna, és nem csinálna már semmit, csak mesélne, mesélne és
mesélne, már az olyan lenne, amire érdemes lenne odafigyelni. Az ember
ilyenkor a legjobb amit tehet, hogy hallgat és figyel. Barabási úr
azonban nem áll meg. Élete a fizika, a kutatás, a művészetek, és ahogy a
Forbes-ból kiderül, egyre inkább már az üzlet is.
5 törvényben
foglalta
össze a siker titkát. Megérteni nem nehéz, megvalósítani már annál
inkább. Kiváló könyv, remek példák, inspiráló gondolatok. Tökéletes társ
azokra az időkre, azokra a lélegzetvételnyi szünetekre, amikor le
tudunk ülni egy gőzölgő finom tea mellé magunkban, és átgondoljuk az
életünket. Honnan hová tart, mit is szeretnék szívünk mélyén úgy
igazából, és hogyan is valósíthatjuk azt meg. Ha valamin, akkor ezen
megéri tűnődni. Aztán kiürül a bögre, befejezzük a könyvet, ideje útnak
indulni.
Krasznahorkai László így tesz. Nemcsak hogy a mélyére megy, hanem messzire is. Kínában keresi kérdéseire a választ.
Útikalauzok,
prospektusok,
és az ismerősök mellé a szerző még beveszi a kalandba az olvasót is,
szorít neki is egy csöppnyi helyet a vidéki, hideg és koszos kínai
buszon. És elindul az utazás. Kacskaringós ösvényeken és dombokon halad a
vándor útja. Kolostorok, könyvtárak, különös meditatív kertek, és a
nagyvárosi felhőkarcolók árnyékában hangzanak el újra és újra a
kérdései. Vajon Kína mit felel?
Az olvasó csendben szemlélheti
az
író gyötrelmes beszélgetéseit, azokat ahol átnéznek rajta, és csak
azért sem válaszolják meg a kérdéseit, mellébeszélnek, vagy éppen
egyáltalán nem értik mit is akar megtudni. De tényleg, mit akar tudni?
Mit keres valójában a szerző ott a távoli tájakon? Valóban kulturális
kérdések foglalkoztatják, vagy az élet még ennél is mélyebb
összefüggései? Bizony, jogosan merülnek fel újabb és újabb kérdések az
olvasóban is. Mit keres valójában Krasznahorkai László ott a távoli
Kínában, a koszos és hideg vidéki buszon? Mit?
És talán még ennél is lényegesebb kérdés az hogy,
mit
keres valójában az olvasó? A könyv kalandos utazások és különös emberek
közé viszi az érdeklődőt, ahol a kérdések és válaszok egymás után
nyitnak meg és csuknak be újabb és újabb ajtókat, létezésünk rejtélyes
birodalmában. A könyv utolsó lapjával azonban nem ér véget az utazás.
Lehet hogy az olvasó számára akkor kezdődik még csak igazán. Csak legyen
kedve felszállni egy következő buszra.
2003 - találkozás a sahaja jóga meditációval.
2008 - elindul a kolostoros blog.
2014 - a meditáción túl, már sokkal szélesebb merítésből kerülnek be témák ide a kolostor udvarára.
Ezeket olvashatod most itt. Kellemes időtöltést kívánok hozzá.