2017. június 15., csütörtök

Jung Szeminárium


Ismerősöktől kaptunk néhány Jung könyvet kölcsön, és az elmúlt heteket, szinte már "szeminárium" jelleggel töltöttük Zsuzsával Jung társaságában. Carl Gustav Jung írásait és gondolatait már jónéhány éve olvastam, de tanulságos újra elmélyedni bennük. Mert ahogy az ember is változik az évek alatt, a Jung-i mélységeknek is újabb és újabb dimenzióit fedezheti fel. Új világok nyílnak meg. És van még egy különlegessége is ezeknek a mostani könyveknek!

Olvasni jó

Olvasni hasznos. Láthatod ezt többször itt a blogban, és ehhez tartozik még az is, hogyan tudod ezt az élményt fokozni. Az új ismeretek, és a felfedezések örömét, az olvasott anyag elmélyítését és megértését, szóval mindazt, amit egy remek könyv adhat. Nagyon egyszerű. Próbáld ezt kollektív élménnyé tenni.

Azaz, mesélj róla másoknak és meglátod, ha elkezdesz arról beszélni hogy mit is olvastál, mit tanultál belőle, mi nyűgözött le, és úgy egyáltalán miért is érdekel Téged ez a téma, ezek mind-mind újabb és újabb élménnyel fognak megajándékozni. Persze a befogadót is, de Téged is! Sokkal jobban kikristályosodik majd benned az, amit megértettél a könyvből, vagy ami megfogott. Jobban mélyül, jobban elraktározódik. Velem is hasonló élmény történik most, ugyanis,

Zsuzsával közösen

szinte szeminárium jelleggel olvassuk ezeket a Jung könyveket a mostani hetekben. Egyébként is meg szoktuk osztani egymással az olvasói élményeinket, de ez most valahogy sokkal intenzívebb. Sokkal jobban átbeszéljük az olvasottakat. Sokkal többet olvasunk fel egymásnak ezekből a könyvekből, hogy a másik is hallja a kiváló gondolatokat és felismeréseket. Jobban ülepítjük, jobban mélyítjük, jobban befogadjuk.

Gondoltam arra hogy elhozok belőle ide a kolostor udvarára is, de olyan sok idézetet lenne érdemes kiemelni, hogy nem tudtam választani. Talán elég lehet az is, ha felhívom a figyelmedet Jungra. Vagy legalábbis ez a minimum, amit megteszek. Shri Mataji is sokszor beszélt róla. Érdemes tanulmányozni, mert akár önismereti, meditatív, társadalmi, lélektani, vagy bármilyen egyéb motiváció és szempont szerint is szeretné megismerni az ember Jung felismeréseit, mindenképp számíthat arra, hogy kincsekre fog lelni! Feltéve, ha képes azokat felismerni és befogadni.

Az elmélyülés

Addig, amíg nem hatolsz Te is (akár újra) Jung könyveinek mélyére, hadd ajánljam még a figyelmedbe a róla szóló több részes dokumentumfilmet is:

"Élt egy ember, aki hegyvidéken született, ahol a népesség önellátó volt és a földhöz kötődött. A férfi egész életében álmodott, és tanulmányozta a saját, és mások álmait. Betegek jártak hozzá, akik megpróbálták megérteni az álmok bölcsességét. Sikeres pszichiáter volt, és egész életében a lélekről, a mitológiáról, és Istenről beszélt. Mesélő volt, tudós és utazó, és örök álmodó."

Ahogy egyik kollegája jellemezte:
 
"Sajátos keveréke volt egy svájci parasztnak és egy tudósnak. Sőt, valami ennél is többnek. Talán spirituális természetnek lehetne nevezni."
 
 
 
 
Üdvözlettel
A Kolostor Őre
 
Csak Könnyedén
 
 
 
Társadalmi célú hirdetés:

2017. június 9., péntek

Mesterséges Intelligencia



Jaksity György a meditatív, filozofikus közgazdász és üzletember megjelent már a kolostor udvarán (itt és itt) és most ismét érdekes dolog kapcsán érkezett.

Mesterséges Intelligencia

Ez az a téma, amiről legújabb, figyelemreméltó írása született. Lehet hogy elsőre távolinak tűnik ez, pedig nagyon is jelen van a hétköznapjainkban. Az elgondolkodtató dolgok mellett a cikkben megjelenik a Go játék is, Mr. Trump, és egyéb elképzelhetetlennek tűnő dolgok is. Kedvcsinálóként egy kis részletet hadd emeljek itt ki:

"....és mennyire mondható szabadnak a világon az a pár milliárd ember, aki szociális hálóban vergődve, álhírekkel manipuláltan tengeti mindennapjait, hiszen ahogy Douglash Rushkoff Throwing rocks at the Google bus című kétségkívül megosztó könyvében fogalmazott: A Facebook felhasználói nem a cég ügyfelei, hanem valójában a termékei. Mondhatnánk robotjai, csak ez annyiban nem igaz, hogy az emberek valójában tökéletlen robotok, ahogy egy konferencián az egyik előadó fogalmazott."

Szóval, egy figyelemreméltó cikkben elmélkedik Jaksity úr arról, hogy vajon merre halad a világ. Érdemes elolvasni, átgondolni.
Itt találod >> 



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés:

2017. június 3., szombat

Abraham Lincoln


Amerikai Egyesült Államok
16. Elnöke
Abraham Lincoln


Különleges történelmi visszatekintésben volt részem a napokban a Rubicon történelmi magazin által. Egy kiadványban összegyűjtötték az USA összes elnökét. Több mint 200 év történelme. Érdekes volt visszatekinteni a történelem e fejezetére, különösen így az elnökök életén keresztül

A sok-sok tanulságos történetből Abraham Lincolnról gondoltam hogy elhozok ide, a kolostor udvarára néhány érdekességet. 1861-től 1865-ig töltötte be az elnöki tisztséget. Személyisége és tevékenysége azért is figyelemreméltó, mert Shri Mataji is többször említette őt:



A Rubicon 

rögtön egy érdekességgel indított vele kapcsolatban, azt írják ugyanis hogy ő volt az Egyesült Államok legkevésbé iskolázott elnöke. Ennek ellenére mégis olyan hatással volt a tevékenysége az emberiségre és a történelemre, hogy a három legnagyobb elnök közt tartják számon, George Washington és Franklin D. Roosevelt mellett. De érdemes tudni vele kapcsolatban azt is, hogy a Rubicon elmondása szerint:

"Alighanem egyetlen elnököt sem támadtak még oly sok oldalról és olyan hevesen, mint őt. Az abolicionistáknak és a radikálisoknak túlságosan mérsékeltnek tűnt, a konzervatívoknak és az állami jogok védelmezőinek túlságosan merésznek, egyesek azért szidták, mert nem köt békét a konföderációval, mások azért, mert nem nyeri meg elég gyorsan a háborút. Ellenfelei bitorlónak, bohócnak, árulónak, zsarnoknak, szörnyetegnek, idiótának, eunuchnak, bigottnak, demagógnak, sarlatánnak, holdkórosnak, négerimádónak nevezték."

Olyan korban

volt elnöke az országnak, amit elképzelni valamelyest eltudunk, de beleélnünk magunkat már jóval nehezebb. Jelentős modernizáció előtt állt még akkor Amerika, polgárháborúskodás volt, rabszolgatartás. A mai kor politikusai ennek ellenére mégis sokat tanulhatnak Lincolntól is. De nemcsak a politikusok, hanem mi, egyszerű hétköznapi emberek is. Nagylelkű tudott lenni, emberséges és megbocsátó, mindezt egy olyan korban, amikor az elnöki kegyelem egyáltalán nem számított népszerűnek.




Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén



Társadalmi célú hirdetés: