2016. április 16., szombat

Kolonist

Lénard Sándor szemlélődése a brazil őserdők szélén:

"...ötven éve még éltek a gyarmatosítók: Kolonist-nek nevezték magukat, az ötven holdas birtokot Kolonie-nek. Fejszével, fűrésszel estek az őserdőnek. Őserdei híradó volt az első újságjuk.

Más emberek voltak, 

mint kortársaink. Megérdemelnék, hogy valaki megírja történetüket. Az amerikaik Hollywoodot bízták meg, foglalja eposzba pionírjaiak hőstörténetét. A nyugatnak tartó, indiánok ellen harcoló kispolgár, a nincstelen honfoglaló, a törvénytől menekülő kalandor, a csak önmagában bízó lázadó ma a kordába fogott amerikai polgár vasárnap délutáni eszményképe. A Santa Catarina-i Kolonist még várja, hogy eposzba foglalják hőstetteit, és valószínűleg hiába várja...

Az emberiség arra ítéltetett, 

hogy csak azt ismerheti meg, ami írva van - és ezekből az életekből semmi sem vált papírrá. Az első nemzedék az erdő ellen harcolt, és sírjait ma már elfedte a páfrány. A páfrányból bozót lesz, és elhal a tengeren túlról jött nyelv. Az unokák már nem áldoznak az ismeretlen nyelvű ősök szellemeinek.

Az emigránséletnek megvannak a 

maga kérlelhetetlen törvényei. Az első: elölről kell kezdeni. A városban ez azt jelenti, hogy a bevándorolt egyszerre csak az utcán áll - vagy mert nem hozott elég pénzt, vagy mert minden készpénzét tapasztalatra cserélte. A kolonista számára pedig azt, hogy előbb hosszú évekig a dombvidék távoli zugában, kunyhóban él, hogy egy nemzedék az őserdőben vérzik el - elvérzik, mert nincs orvos, aki vérzést tudna csillapítani. A második már elér egy bizonyos biztonságot, már örökölt földön áll. A harmadik esetleg már várost lát a fák a helyén, vagy visszatérhet a házak közé, hogy újra megtalálja a lázadók, a kalandorok, az emigráns európaiak végső célját: a polgári életformát. A városban már akadna íróasztal - de ki írná meg nagyapja történetét? Mindenki a saját történetét meséli."



Üdvözlettel
A Kolostor Őre

Csak Könnyedén






Bejegyezte: dátum:
Címkék: ,