2013. március 23., szombat

A basszusgitáros jógi esete

Előttünk van a kép a basszusgitáros rockerről, aki
a világsztárok életét éli?


Bulik, pia, miegymás. Két végén égetni az élet gyertyáját, züllés, turnék, bandázás és brutál zene. Olyan életmód és egyéniség, akit ha meglátnak valahol az aggódó szülők, óvó mozdulatokkal próbálják rögtön magukhoz szorítani gyermeküket, és nem győznek elég imát mormolni nehogy pár éve múlva gyermekük is erre az útra tévedjen. Azonban vannak meglepő kivételek!


A világhírű finn rockzenekar, a Rasmus basszusgitárosa ugyanis kilóg a sorból. Az ő élete ugyanis a meditációról, azon belül is a sahaja jógáról szól. Vele olvashatsz most egy kis interjút, amiből kiderül hogyan is találkozik ez a két külön világ:

"A világ másik oldalán barátra talált a The Rasmus basszerosában, Eeróban, és meggyőzte őt, hogy ismerkedjen meg a sahaja-jógával, 10 évvel ezelőtt. Eero nem keresett semmi különöset az életében, ő csak belecsöppent és elment meditálni. A gyanú hamar elmúlt. Eero úgy érezte megváltozott. Világfájdalmat érzett. Sokkal több szeretetet kapok a meditáción keresztül az életben. - mondja Eero." A teljes interjúhoz klikk ide >>

Eeroval egyébként találkoztam már párszor nemzetközi sahaja jóga szemináriumon, a már szinte "zarándokhelynek" számító, Olaszországi Cabellában. Ahogy láttam sorban állni az ebédért, vagy besegíteni a közös konyhai munkálatokban, vagy csak úgy elvegyülni az emberek közt, nekem egy nagyon szerény és alázatos fiatalembernek tűnt, annak ellenére hogy bizonyos körökben ő valóban egy világsztár. Kedves volt, segítőkész, közvetlen és meditatív.


Mivel ez itt nem a Rockerek a kolostor udvarán blog, ezért ismerd meg most inkább Eero másik "bandáját", a szűkebb hazájában Finnországban, az ottani sahaja jógikkal felvett kis kedves videóját! (-:





Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!