2012. augusztus 19., vasárnap

Sir Walter Isaacson lenyűgöző munkássága

 Három életrajz, három világhírű férfiről. Történetek, titkok, tanulságok, a politika, a tudomány és a gazdasági élet területéről. Emberi kicsinyességek és nagyságok. Érzelmek és egók játszmája, szóval csupa olyan dolog, amiket nekünk meditálóknak is  érdemes felfedeznünk és meglátnunk, hogyan is működik ez másoknál, vagy éppen nálunk. Sir Walter Isaacson, még talán Sherlock Holmes aprólékosságát is felülmúló munkássága, teljes alapossággal járja körbe három, a világra nagy hatással lévő férfi életét. Nemrég olvastam ezeket a könyveket, gondoltam megosztom Veled.

Steve Jobs, Henry Kissinger, Albert Einsten. Ők a mai bejegyzés főszereplői. Az ő életük és munkásságuk negatív, vagy épp pozítiv példái, tanulságai és történetei azok, amelyek álljanak itt okulásul minden meditáló számára.

Sir Walter Isaacson

Sunday Times, CNN, Time magazin, újságíró, főszerkesztőhelyettes, elnök és különböző pozíciókat tölt be az amerikai média jelentős szereplőinél, az Aspen intézet elnöke, és kiváló életrajzíró. A fent említett urak életrajzát lenyűgöző alapossággal és őszinteséggel írta meg és járta körbe. Néhol már szinte zavarba ejtő nyíltsággal tárja fel az életrajzi szereplők egyéniségét, személyiségük szebb vagy éppen sötét oldalát. Rengeteg dokumentumot és közelálló személyeket is említ és idéz. Olyan alapos és mindenre kiterjedő műveket tesz az olvasó elé, amiből rengeteg mindent megtudhatunk az illető magánéletéről, szakmai előmeneteleiről, gyerekkoráról, viszonyulásához más emberekhez, önmagukhoz, a világhoz, eszmékhez, gondolatokhoz és sok minden egyébhez. Több száz oldalas, hosszú könyvek ezek, amelyek már önmagukban is lenyűgözőek, hiszen csupán már a megírásuk, a bennük lévő anyagok megszerkesztése, összeszedése és könyvvé alakítása is kiemelkedő teljesítmény. Én nagyon élveztem ezen művek olvasását és tanulmányozását. Bár a "sorozat" még nem teljes, ugyanis úgy tudom hogy írt Benjamin Franklin életéről is, viszont azt még nem találtam meg magyarul, de amint meglesz el fogom olvasni. Nos, nézzünk akkor egy kis bepillantást ezekbe a könyvekbe, milyen tanulsággal is szolgálhatnak nekünk meditálóknak!

Steve Jobs

A legendás Apple cég nemrég elhunyt alapítója és elnöke. Róla most hosszabban nem írnék, mert az 5 könyv, 5 tanulság, című bejegyzésben, és Az elegáns megoldások nyomában című könyvről szóló bejegyzésben is írtam már, azonban egy dolgot mégiscsak érdemes megemlíteni. Azok akik már az életükben alkotnak valami nagyot, valami hatalmasat, legyen az akár egy cég, egy szervezet, egy termék, egy csoportosulás, vagy bármi egyéb, azok kénytelen kelletlen előbb utóbb szembesülnek azzal, vajon mi lesz a művükkel haláluk után. Mivel Steve Jobs egy elhúzódó betegség kapcsán kikerülhetetlenül szembetalálkozott ezzel, ezért a maga módján ő is elkezdett dolgozni ezen, hogy elültesse alapjait annak, ami majd az élete után fog "kivirágozni". Az elkövetkező évek fogják megmutatni hogy vajon jó irányba kezdte el a folyamatokat mozdítani, vagy sem. Ekkor fog kiderülni az, amit Jim Collins a Jóból Kiváló című könyv szerzője is ír, hogy a legmagasabb szintű vezetők valami olyasmi megalkotására, összefogására, kitalálására és megszervezésére képesek, amelyek aztán nélkülük is tökéletesen működnek, sőt, a "művük" egyre jobban, egyre kiválóbban van a lehető legtöbbek hasznára és örömére. Kiderül majd az elkövetkező években hogy Steve Jobs technikai forradalmának utóélete is ezek közé tartozik-e, vagy sem. Na de mi is ebből nekünk a tanulság?

Nem szeretünk szembesülni a halállal. Se a magunkéval, se a másokéval. Az évszakokban gyönyörködünk ahogy jönnek egymás után, de az emberi életre ezt nem tudjuk átvinni. Érthető hiszen érzelmileg teljesen bele vagyunk veszve mind önmagunkba, mind másokba. Mégha nem is vagyunk világméretű cégtulajdonosok, még ha nem is rendelkezünk sok mindennel, de vajon azok a dolgok amikre úgymond hatásunk van, ami a "felelősségi körünkbe" tartozik, azokkal kapcsolatban teszünk lépéseket, hogy mi lesz velük utánunk? Persze nem kell sötét borús felhőket vizionálni, meg túlságosan is beleveszni a jövőbe, vagy az aggódásba, vagy bármibe, de mi meditálók, akik igyekszünk az őszinteség és az önismeret útján járni, mi vajon szembe merünk ezekkel a kérdésekkel nézni, vagy sem? Vagy legyintünk aztán lesz ami lesz? Melyik a jobb? Hol van az egyensúly ebben a kérdésben? Válasz most itt nem lesz, ki-ki magában keresse azt meg. Egyáltalán teszünk azért, hogy valami rajtunk is túlmutató, az utánunk jövő embereknek is örömet, vagy akár hasznosságot adó bármit is megalkossunk? Foglalkozunk ilyesmivel? Érdemes?

--------------------------------------------------------------------------------
KIEGÉSZÍTÉS: A világ legelső Steve Jobs szobránál jártam nemrég >>>
--------------------------------------------------------------------------------

Henry Kissinger

A csúcsdiplomata, aki élet-halál ura volt. Vagy talán még ma is az? A híres vagy éppen hírhedt Henry Kissinger bizony igencsak ellentmondásos figura. Nagyhatalmi és befolyásos pozíciói okkal tették őt a világ konspirációs témáit boncolgató művek egyik meghatározó alakjává. Vagy talán ő is csupán egy "báb", a még nagyobb "játékosok" kezében? Még ez is lehet, azonban nézzük most meg egy picit magát az embert közelebbről. Egyébként Steve Jobs kifejezetten kezdeményezte hogy Sir Walter Isaacson megírja az életrajzi művét, hogy ezáltal sokkal jobban megismerjék az emberek, és a körülötte lévők is az életét, a miértjeit, a történeteit, tanulságait, szép vagy éppen kevésbe szebb oldalát, azonban Henry Kissinger már kevésbé volt nyitott. Amolyan beletörődő közönnyel vette tudomásul hogy egy ilyen könyv készül róla, amiben ahogy sejthette, nemcsak az fog bele kerülni amit szeretne. Na de mi is az igazán érdekes és tanulságos az ő életútjában?

Ha a maximális egyszerűsítésre kéne törekedni, akkor valahogy úgy fogalmaznám meg, hogy mit ér a tudás bölcsesség nélkül? Egyáltalán mi is a tudás? Mi is a bölcsesség? Mit kezdünk a tudással? Mit kezdünk a bölcsességgel? Ezek elsajátítható dolgok, vagy inkább égi adományok? Lehet hogy nem is mi kezdünk valamit a tudással vagy a bölcsességgel, hanem azok kezdenek velünk valamit? Ennyire most mégse menjünk át filozófiába, hanem maradjunk a hétköznapoknál.

Kissinger rendkívül okos volt. Rengeteget tanult. Olyan szintű ismeret és tudásanyagnak volt birtokában mint kevesek. Sokat olvasott, és sok mindent tanulmányozott. Átlátta az összefüggéseket, a dolgok egymáshoz kapcsolódását, viszonyulását. Azonban volt valami amivel teljesen eltért, az úgymond "szobatudósoktól", a zárkózott könyvmolyoktól, az pedig a befolyás és a hataloméhsége. Igyekezett mindig a közelébe kerülni a vezető hatalomnak, legyen az bármilyen közeg is. Egyetemi, minisztériumi vagy bármilyen szinten. És ebbe a tevékenységbe olyan mértékű energiákat képes volt belefektetni, amit csak kevesen. Az embereket az egyik leggyengébb részüknél, az egójuknál fogta meg, mégpedig úgy, hogy behízelegte magát ahová csak tudta. Mindenkinek simogatta az egóját jobbra-balra, amit persze az emberek nagy többsége élvezettel fogadott, és ezt a fajta hízelgést az évek folyamán mesteri szintre csiszolta. Vajon a mi (spirituális) egónk mennyire örül ha hízelegnek neki?

Mélyenszántó tudása, mérhetetlen és gátlástalan hízelgése, és a hataloméhsége az évtizedek alatt végül is bejuttatta őt az amerikai Fehér Házba. Különböző tanácsadói pozíciók után, a külügyminiszteri kinevezést is megszerezte. Ha nem bevándorló lett volna, talán még miniszterelnök is lett volna belőle. A kétpólusú világ, a vietnami háború és sok-sok egyéb kihívásokkal teli időszakról is részletesen ír a könyv. Kissinger ekkor már nemzetközi porondon csavarta maga köré külföldi politikusok, államfők és diplomaták tekintélyes társaságát. Mint egy haknizó sztár, szinte folyamatosan úton volt. Mindenről tudni akart, mindenben benne akart lenni, semmiből ki nem maradni, és mindenhol befolyást szerezni olyan mértékben ahogy csak tud. De vajon mit kezd az ember a hatalommal? Mit kezdünk mi magunk a hatalommal?

Lehet hogy nem vagyunk ismert politikusok, lehet hogy nem vagyunk nagyvállalkozók, nem vagyunk befolyásos emberek, de még ha csak kis mértékben is, igen is hatással vagyunk a világra. A magunk módján kicsiben igen is van aki ad a véleményünkre, van aki figyel minket, van aki talán példaképnek is tart, van aki tőlünk vár segítséget, akár emberit, akár szakmait. Szóval még ha csak minimálisan is, de egy kis befolyásunk azért van a kisebb nagyobb környezetünkre. De mit kezdünk mi ezzel? Mifelé tereljük a dolgokat? Mit szeretnénk elérni? Mit támogatunk és mit nem? Hogyan használjuk fel a magunk kis ismertségét, "hatalmát", tudását, bölcsességét, befolyását? Gondolkoztál már ezen? Mindjárt elmondom miért kérdezem, csak előtte vegyük még szemügyre Kissinger egy másik kollegáját is, Nixon elnököt.

A könyv bámulatos részletességgel írja le kettejük kapcsolatát. Emberi és szakmai oldalát egyaránt. Az agresszivitást, a hataloméhséget, a mindenki irányában meglévő paranoiát és bizonytalanságot, a hízelgést és sok minden egyebet ami közös volt bennük. Sőt, még erősítették is ezt egymásban, és szinte ez a két ember vezette az országot és a világot. Hihetetlen sztorikat ír a könyv, hogy miken múltak emberéletek, sorsok és szituációk. A világ vezető hatalmának a csúcsán olyan emberek trónoltak (a mostaniak vajon különbek? bármelyik országban?) akikben hihetetlen kicsinyes és gyerekes, vagy éppen vérfagyasztóan félelmetes erők dolgoztak, és ezek alapján döntöttek milliók életéről és sorsáról! Felháborító ugye? Szerintem is, azonban nézzünk szét most a saját házunk táján picit.

Olyan könnyű szidni mindig a másik embert, de vajon mit tennénk mi az ő helyükben? Mennyire állnánk meg a helyünket? Mennyire lennénk bölcsebbek? Jó persze, mi nem keverednénk olyan helyzetbe mondjuk, de van egy olyan mondás hogy ha sok pénzhez jutsz, vagy hatalomhoz, megmutatkozik az igazi éned. Sokan azt mondják hogy kifordul az ember önmagából, de szerintem nem, hanem igazából felszínre jön az, ami valójában benne van! Vajon bennünk mi van? Mi lenne ha nagy pénzhez, vagy nagy felelősséggel járó hatalomhoz jutnánk? Tudnánk élni vele? Vagy akár csak a töredékével? Képesek lennénk mi bölcsen dönteni bármiben is? Nem kell az amerikai Fehér Házig nézni, sokkal kisebb "játszótéren" is szét lehet nézni a környezetünkben, hogy mi vajon hogyan élnénk a szituációval, vagy hogyan nem? Mindezekkel nem Kissingert vagy Nixont védem, hanem csak maradva az önismeret és az őszinteség útján próbálom egy kicsit a figyelmünket magunkon tartani, hogy vajon bennünk mélyen mik vannak? Milyen erők dolgoznak a felszín alatt? Válasz most sincs, ki-ki magában keresse meg azt, amit a Sorsa megenged látni.

Albert Einstein

A híres tudós akit mindenki ismer. A napokban fejeztem be ezt a könyvet, és remek volt bepillantani egy ilyen zseni hétköznapjaiba. Einstein hihetetlen képességei és felfedezései mögött lévő esetlen emberi alak kirajzolódása megható volt. Ami nagyon közös volt benne és Steve Jobsban, hogy volt merszük más irányban haladni mint mások. Volt bátorságuk megkérdőjelezni olyan dolgokat, amit mások lustaságból, kétségekből, nemtörődömségből, kishitűségből, vagy bármilyen egyéb berögzült korlátoltság miatt kőbevésett szabálynak gondolnak. Ők nem ilyenek voltak. Ők bátran vállalták a Felfedező, az Újító szerepet, óriási ellenállást váltva ki ezáltal a környezetükből. Rengetegen igyekeztek mindkettejüknek keresztbe tenni, akadályozni, visszahúzni, elbizonytalanítani, de ők kitartottak. Tudták mifelé kell haladniuk, vagy ha néha el is bizonytalanodtak, azt tisztán látták hogy mi felé nem kell. Mi nem az ő útjuk. Mindkettejüknek megvoltak a maga emberi gyengeségeik, de ennek ellenére mégis zseniálisat alkottak.

Einsteinnel kapcsolatban érdekes volt megfigyelni, hogy állítólag nagyon szeretetre méltó ember volt. Azok akik nem voltak rá irigyek, és azok akiket nem háborított fel az úgymond "különcsége", azok mind-mind nagyon kedves embernek tartották. Érdekes volt még olvasni róla, hogy imádta a zenét, a művészetet. Annak ellenére hogy igencsak racionális ember volt, és a tudomány területére tévedt, mégis erős maradt a "másik", az érzelmes, a művészi oldala is. Imádott hegedülni, és szinte már meditatív mélységgel merült el a zenélésben. A saját maga módján kereste Istent. A tudomány, vagy annak határain mozgolódva barátkozott az Isteni Erő gondolatával. Sokakkal is beszélt erről. Érezte hogy lehet valami itt az univerzumok nagy titka mögött, de ő a tudományon keresztül próbálta megközelíteni. Amiért nekünk meditálóknak tanulságos lehet az ő élete, szerintem az a "különc-ségében" van. Mersz más lenni mint a többiek? Mersz máshogy gondolkodni, máshogy élni mint ahogy a környezet szeretné vagy elvárná Tőled?

Azok akik komolyan elkezdenek foglalkozni a meditációval, elkezdenek megváltozni, átalakulni, és ezt a környezetük sokszor nem érti. Picit mások lesznek, és a környezetük furán tekint rájuk. Sokszor megpróbálják visszahúzni őket, és itt jön egy erős "teszt", hogy merünk e úgy élni, ahogy szeretnénk? Merjük a szívünk, a Sorsunk hangját követni, amikor a környezet nem is érti ezt? Hosszú, akár évekig tartó "meg-nem-értés" közepette is képes vagy haladni a saját Utadon? Legyen az akár emberi, szakmai, vagy bármilyen egyéb "kilógás" a sorból? Ha igen, akkor nem fogsz a megalkuvás keserű zsákutcájában szomorkodni. Boldogság és kiteljesedés fog eltölteni, hiszen Te és a Sorsod, kéz a kézben fogtok együtt járni.

* ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** * ** *

Ez csupán egy kis bepillantás volt a három híres férfi életébe, Sir Walter Isaacson lenyűgöző munkásságán keresztül, és ha kicsit is felkeltette az érdeklődésedet, mindenképp ajánlom hogy olvasd el őket. Érdemes, hiszen erőteljesen látszik kiknél éppen mely tulajdonságok azok, amelyek példaértékűek, és melyik nem. Ráadásul kifejezetten érdekes bepillantani azon emberek életébe, akiknek munkássága ilyen-olyan módon erőteljes hatással volt a világ alakulására. Sőt, ha Te is olvastál olyan életrajzi művet, amelyet szívesen ajánlanál a figyelmembe, akkor kérlek írd meg nekem, aztán utána nézek, elolvasom. Sőt talán még itt a kolostorban, másoknak is bemutatom.


Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!