2011. szeptember 10., szombat

A bibliai kígyó szerepe, megdöbbentően új fényben!


"A Bibliában olvastátok miként jött el az Adi Shakti* kígyó alakjában és mondta az emberi lényeknek, hogy meg kell ismerjék a tudást. Ádámnak és Évának, különösen Évának. És ők beleegyeztek, hogy egyenek a tudás gyümölcséből. Különben olyanok maradtak volna, mint az állatok, olyanok akik nem tudnak semmit az élet finom dolgairól. Talán egy kicsit magasabb rendü állatok. Amint ettek a gyümölcsből, elkezdték érezni, hogy van abban valami rossz, hogy nem viselnek semmiféle ruhát.

Ezért szedtek a fáról néhány levelet és befedték magukat. Így jött az első tudás, a szemérmességé, mert Shri Ganesa** megalapozódott. Az Ő hatására kerültünk annak tudatába, hogy el kell takarnunk a testünket. Már nem vagyunk állatok többé. Csak az állatok nincsennek ennek tudatában, de náluk rendjén van, mert nem felegyenesedve járnak. A szemérmesség tudásával felvértezve, az emberek fokozatosan gyönyörű nemzetekké kezdtek növekedni. De olyan sok dolog van még, amit tudnunk kell, aminek tudatában kell lennünk. Sok mindennek vagytok a tudatában, de amig nem nyeritek el a spirituális felébredést, amig nem kapjátok meg az önismeretet, addig a többi tudás egyáltalán semmit nem jelent. Csakis ezzel az önismerettel váltok erőssé."


Shri Mataji Nirmala Devi


* Adi Shakti: Ősi, a világban lévő leghatalmasabb női jellegő erő, energia

** Shri Ganesa: A keleti világból ismert, elefántfejű, négykarú Istenség, aki a legalsó energiaközpontunkban lévő erőkért és tulajdonságokért felel, úgymint ártatlanság, bölcsesség, spontaneitás, bölcsesség, öröm...
Ennek az erőnek a megtestesülése jelent meg a későbbi korban és kultúrkörben, Jézusként.


Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

*******************************************************************************
A MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy, rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni! Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most másoknak is! HAJRÁ!