2010. június 6., vasárnap

Shri Mataji a legfőbb kérdésről!

Az olvasói kérdések megválaszolása folyatódik most ebben a bejegyzésben, de még előtte had ajánljam figyelmedbe Shri Mataji szavait, szerintem a mindannyiunkban felmerülő legfőbb kérdésre:

"...a legmagasabb igazság tapasztalatának megvalósulása, amely abszolút, és ami most nyilvánul meg az egyszerű emberekben, ezekben az időkben. Az igazság, ami az Önmegvalósulás (a kundalinink aktivizálódását jelenti - Őr) után valóra válhat, az, hogy mi nem vagyunk a test, az elme, a múltból eredő feltételek, az ego, az érzelmek, hanem a tiszta lélek vagyunk.

Ennek a legmagasabb igazságnak egy másik aspektusa, hogy létezik az Isteni Szeretetnek egy mindent átható ereje, ami áthatja a teremtett dolgok minden aspektusát. Ez az Isteni Erő végez el minden élő munkát az egész teremtésben. Mindezt magától értetődőnek veszük. Látjuk, hogyan nőnek gyönyörű virágok kicsiny magvakból, hatalmas gyümölcsfákat látunk apró hajtásokból fejlődni. De a tudósok bármennyire is ízekre szedik és analizálják az élő folyamatokat, egyikük sem tudja megmondani, hogyan jönnek létre ezek a csodák, vagy hogy mi az, ami irányítja és fenntartja az élet egész folyamatát. Amikor megpróbálják elmagyarázni azt a rejtélyt, hogy mi működteti a szívünket, azt mondják, hogy az autonóm idegrendszer. De ki az az auto, ki az az én?

Nézzük meg az emberi szemeket, amelyek olyan csodálatos kamerák, az agyat, ami egy ragyogó számítógép. Lehet, hogy a tudósok azt analizálják, hogy mi történik, de sohasem állunk meg megkérdezni és kitalálni, miért kaptuk ezeket az áldásokat. De most mindenhol elérkezett az idő az érzékeny emberek számára, hogy a saját, közvetlen tapasztalatukon keresztül megértsék, hogy mindannyiunknak van célja ezen a földön. Az egész evolúciónk és fejlődésünk célja egyszerűen az, hogy kapcsolatba kerüljünk ezzel a Mindenen Átható Erővel, hogy mi magunk istenivé válhassunk....

....Az igazság akkor sem tud megsemmisülni, ha nem fogadják el. Ellenkezőleg, ha nem fogadják el, leleplez minden hamisságot és így lerombolja azt. Ha az igazságot nem fogadják el, éppen azt az agyat fogja lerombolni, amelyik elutasítja. Mivel az emberek más lehetőségekhez fognak folyamodni, a legtöbb esetben önpusztító életmódot kell követniük. Rossz eszméket fogadnak el, amelyek attól a sok embertől erednek, akik hamisságot tanítanak az igazság nevében.

Szörnyű dolog látni, hogy ahhoz, hogy az igazság tárgyát együttérzően lehessen megközelíteni, valóban könyörögni kell az embereknek, hogy odafigyeljenek, hogy meghallják az igazságot, hogy az Isteni mindannyiunkban megvan, érintetlenül, és hogy megnyilvánulhat felemelkedésünk fontos eseménye során, a Kundalini felébredése által. Meg kell mondjam, igen nagy kár, hogy a bonyolult nyugati elme meggyőzése és rábeszélése ilyen szükségtelenül hosszú időt vesz igénybe."

(ha igaznak érzed ezeket a szavakat, mindenképp továbbítsd, ismerősöknek és ismeretleneknek egyaránt! - Őr)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Térjünk vissza a konkrét kérdésekre, amivel a blogolvasók "bocsájtottak utamra" az olaszországi szemináriumra, mivel megígértem hogy ott lesz időm bőven válaszolni. Még mielőtt elindultam, összesítettem a kérdéseket és elküldtem azoknak, akik tettek fel kérdést. Ezt kapták indulásom előtt:

nagyításhoz klikk a képekre!







Miután elküldtem ezt az összesítést a kérdésfeltevőknek, még utána is jött pár kérdés, amit felírtam külön, és azokra is hamarosan válaszolok itt a blogon. A fenti listáról már pár kérdés megválaszolásra került a korábbi bejegyzésekben. Ha még nem tetted, akkor tanulmányozd át nyugodtan őket. Ami viszont eddig kimaradt, azokra az elkövetkező hetekben válaszolok. Kezdjük is!

- Más meditációkkal érdemes keverni a sahaja jógát?

Nem igazán! Első ránézésre úgy tűnhet, hogy ezek a technikák kiegészítik és erősítik egymást pedig nem így van! Csak összezavarják a csakrák működését, és a "meditáló" nem fogja tudni, hogy mi miatt érez dolgokat. Ráadásul több technikának teljesen más a célja, irányultsága és ezért gátolják egymást. Pl. van olyan, ami az elme és a tudatalatti intenzívebb és aktívabb szerepére törekszik a "meditációban". Pl. ez teljesen ellentéte a sahaja jóga meditációnak, mert itt a kundalini energia által a teljes Jelen állapot, és az üres elme megtapasztalása az elsődleges cél. Úgyhogy nem ajánlanám más technikák keverését a sahaja jógával. Ha az ember elkezdi ezt gyakorolni, akkor érdemes arra az időre félretenni egyéb dolgokat, és megtapasztalni ezt tisztán, hogy ettől mit is kap az ember!

- Mit kezdjek a pánikbetegséggel?

Rövid válasz: rendszeres meditáció!
Hosszabb válasz: türelemmel megvárni és segíteni azt, hogy a rendszeres meditáció által a kundalini szépen lassan rendberakja az energiaközpontjainkat, csakráinkat! Pár gyakorlat:

Alap meditációk >>>

Mozgás Meditáció >>>

Meditáció a biztonságérzetért >>>

Csakrafeltöltés >>>
(itt főleg a középső szívcsakrán, a mellkas közepén
érdemes dolgozni pánikbetegség esetén
)

Égetés >>>

Lazítás >>>

Ami még nagyon fontos, hogy ne haragudjunk önmagunkra! Mindannyiunknak vannak nehézségei, akadályai. Kinek éppen mi jutott. Ezek miatt nem szabad neheztelnünk magunkra, hanem "csak" szemléljük, figyeljük, és hagyjuk hogy a meditáció csendjében oldódjanak.

Ezeknek a fenti gyakorlatoknak a rendszeres alkalmazása napi szinten, szépen lassan rendbe rakják az ember csakráit és az idegrendszerét. Túl fog jutni a nehézségeken, és egy sokkal felszabadultabb világban fog tudni élni! Érdemes elkezdeni a gyakorlást még ma! Nincs semmi kockázat, és nincs is mire várni, ne hagyjuk hogy ezek a dolgok lehúzzanak, és szomorúságban, szenvedésben, és állandó feszültségben tartsanak! Sok sikert kívánok!

- Hogyan tudom türelemmel megvárni a dolgokat?

Mivel én magam is sokszor tudok türelmetlen lenni, ezért abszolút megértem az olvasó(k) kérdését! Mivel annyira pörgös és hiperkatív világban élünk, és ez nagyon sokunkat magával is ránt, ezért könnyen válunk türelmetlenné! Érdemes itt is nyugodtan a fenti meditációkat rendszeresen alkalmazni arra, hogy a türelmetlenségünk csillapodjon, megnyugodjon, és fel tudjuk venni önmagunk, és a természet ritmusát! A fenti meditációkon túl, ajánlok még pár hasznos gyakorlatot a türelmetlenség csillapítására, és a harmónia megtalálására önmagunkban!

Lábáztatás >>>
(főleg hideg vízzel!)

Jegelés >>>

Légzőgyakorlatok >>>

Spirituális Karaoke >>>
(igen, jól olvastad, egész nyugodtan fakadj dalra,
és énekeld ki magadból a türelmetlenséget!)


És ajánlom sétálj nagyokat a természetben, látogass erdőket, tavakat, mezőket, és próbáld meg felvenni a természet ritmusát!

- - -

A listán található többi kérdés megválaszolása,
hamarosan folytatódik!


Üdv
A Kolostor Őre


Csak Könnyedén

.